Button: Esélyt a nagyoknak!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.08.26. 21:37
Címkék
Szívesen lenne politikus Flavio Briatore, a Renault-istálló csapatfőnöke. "Örömmel dolgoznék az olasz sportminisztériumban” – mondta a Formula–1-be a Benetton család jóvoltából bekerülő egykori ruhakereskedő. Az 52 éves szakember szerződése 2005-ben jár le, s azután hátat akar fordítani az autósport elitkategóriájának. Vezetésével a Benetton 1995-ben világbajnok volt a konstruktőrök között, míg a csapat tagjaként Michael Schumacher 1994-ben és 1995-ben nyerte meg a pontversenyt.Briatore az elmúlt két évben kétszer is elküldte csapatától az eredményesebb pilótáját, tavaly Giancarlo Fisichellával, az idén Jenson Buttonnal bontott szerződést annak ellenére, hogy az több pontot szerzett csapattársánál. Button már talált állást a BAR-istállónál, de különös dologra hívta fel az emberek figyelmét. "Amikor a különböző csapatokkal tárgyaltam az esetleges szerződtetésemről, héhányan azt mondták, »Jenson, te nem kellesz nekünk, mert túl magas vagy, és ebből probléma lehet.« Szegény Justin Wilson is azért nem mutatkozhatott be a Minardinál, mert magassága miatt nem felelt meg az autója a biztonsági előírásoknak, így jöhetett az apró termetű Anthony Davidson” – mondta a 180 centiméteres Button, aki azt szeretné, ha nem okozna gondot a pilóták mérete, és felvetette, szabják meg, hogy minden egyes autóba beleférjen legalább egy 195 centis ember. "Az alacsony emberek könnyebbek is, és szívesebben alkalmazzák őket a csapatvezetők a súlyhatár miatt. Minél könnyebb valaki, annál több súlyt lehet ide-oda pakolni az autóban, tologatva ezáltal a tömegközéppontot” – fogalmazott Button.
Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
9 perce

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
16 perce

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
37 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
59 perce

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
1 órája

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
1 órája

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
1 órája

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik