Labdákban már nincs hiány

A. T. P.A. T. P.
2002.08.25. 20:26
Címkék
"Ha a jövőben is élvonalbeli mérkőzést szeretnénk rendezni Székesfehérváron, a szurkolóknak is sokkal kulturáltabban kellene viselkedniük. És ezt hívják Videoton B-középnek… Köszönjük, ebből nem kérünk” – ezekkel a szavakkal szólította meg a jelenleg romokban álló Sóstói-stadion műsorközlője a helyi ultrákat (lehettek vagy százötvenen), miután a Videoton–DVSC összecsapás megkezdését követően különböző, leginkább a Balatonban használt gumilabdákat dobáltak a játéktérre. Mint kiderült: a szurkolók így tiltakoztak az ellen, hogy a csapatnál semmire sincs pénz, ráadásul így a futballistáknak is lenne mivel játszani…A drukkerek felháborodásának némileg ellentmond, hogy Karasz János technikai igazgató a héten ötven új labdát szerzett be, így a Videotonnál ez a kérdés megoldódott…Továbbra is kérdéses azonban, hogy mikor nyeri meg első mérkőzését az idei bajnokságban Várhidi Péter alakulata. A hazaiak a szombati meccsen távol álltak a győzelemtől, és csak az utolsó huszonöt percben mutatott lelkes játékuknak köszönhették, hogy megúszták vereség nélkül a találkozót. Nem csoda, hogy Szentes Lázár elégedetlen volt az eredménnyel: a Loki vezetőedzője úgy fogalmazott, Fehérvárott hagytak két bajnoki pontot, hiszen vezetésük után több gólszerzési lehetőségük is adódott, ám a gyors ellenakciókból nem tudták bebiztosítani a sikerüket. Visszatérve a Videotonra: a héten többen is beteget jelentettek, ezért maradt ki a csapatból az utánpótlás-válogatottban kedden még szerepet kapó Tóth Balázs, valamint Milinte Árpád, és emiatt fáradt el annyira Vasas Zoltán, hogy idő előtt le kellett cserélni (az iram nem volt annyira nagy, hogy attól kimerült volna a balbekk). Ráadásul Várhidi némi joggal panaszkodhatott, hogy a lázas játékosokon kívül Dvéri Zsolt és Földes Gábor is megsérült a találkozón: előbbi a combját fájlalta, ezért kellett lecserélni, míg a helyére beállt Földes hátsérülése miatt volt kénytelen cserét kérni. Mondhatni, nehéz helyzetben van a Videoton: egészséges játékosa alig akad, kész stadionja nincs, miként öt forduló után győzelme sincsen.De legalább labdák már vannak…
Legfrissebb hírek

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlottunk

Foci vb 2026
22 perce

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
1 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
1 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
2 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik