A büntető hiányzott a tízeshez

Hidegkuti-stadion, szombat este 18 óra 39, 18 óra 46 és 19 óra 48 perc. Hogy mi köti össze ezen három időpontot? Nos, mindegyik esetben spontán kórust alakított az arénában helyet foglaló mintegy ezerháromszáz MTK-szurkoló – a debreceni szimpatizánsok olyan kétszázan lehettek –, és karmester nélkül tört fel a torkokból a már számtalanszor hallott "Béla! Béla!”rigmus.Az ováció magától értetődően Illés Bélának, a hazaiak csapatkapitányának szólt, aki három góljának köszönhetően szinte egymaga döntötte el a forduló rangadóját. – Gratulálunk csapata győzelméhez, a három találatához és a mérkőzésen mutatott teljesítményéért kapott kilences osztályzathoz. Mikor kapott utoljára ilyen magas kalkulust?
– Ezzel a kérdéssel most megfogott, mert pontosan nem emlékszem az idejére – gondolkodott hangosan Illés Béla. – Az biztos, hogy az évek során több kilences osztályzatot is kaptam a lapjuktól, sőt tízesre is értékelték a teljesítményemet, mint ahogyan három gólt sem először rúgtam életemben egy találkozón. Bár most azt is nehéz megmondanom, hogy az utolsó mesterhármast mikor és melyik csapat ellen szereztem, de ha az emlékeim nem csalnak, akkor legutóbb a Lombard – mármint még a tatabányai gárda – ellen fogadhattam ennyiszer a csapattársak gratulációját (a 2000–2001-es bajnokságban június 13-án Tatabányán elért 5–1-es győzelem alkalmával – a szerk.).
– Igazán nem akarok rosszmájú lenni, de megjegyzem, időben hamarabb is elérhette volna az említett hármast, sőt ebben az esetben négyszer hallhatta volna az MTK-fanatikusok kórusát. A mérkőzés huszonnyolcadik percére gondolok. Mi történt?
– Alin Dragannal szemben szabálytalankodtak a debreceniek a tizenhatosukon belül, így büntetőhöz jutottunk. Letettem a labdát a tizenegyespontra, és előre eldöntöttem, hogy melyik sarkot veszem célba. Balszerencsémre Balogh János, a DVSC kapusa megérezte, hogy hova érkezhet a labda. Jó ütemben és jó irányba dobta magát. Nagyjából ennyi a történet. Utólag úgy gondolom, érdemes lett volna kivárnom egy kicsit, megnézni, hogy a kapus melyik irányba repül, aztán a kapu ellenkező oldala felé megrúgni a labdát. Azonban most már mindegy. Nem vagyok telhetetlen, hiszen legyőztük a szezont hozzánk hasonlóan két győzelemmel kezdő Debrecent. Az elégedettségemet nem csökkenti, hogy kihagytam a büntetőt, hiszen mégiscsak lőttem három gólt! És ha már szóvá tette a szurkolók kórusát, akkor itt megjegyezném: hallottam a bekiabálásukat, és nagyon jólesett.
– Említette, hogy Dragan harcolta ki a tizenegyest. Láthatóan jól megértette magát az először kezdő fiatal román csatárral…
– Nincs ebben semmi különös. Együtt készülünk a meccsekre, így kezdjük megismerni a másik játékát. Dragan erőszakos, jó futballista és szemtelenül fiatal, hasonlóan az ezúttal is gólpasszt adó Czvitkovics Péterhez és a csereként szintén pályára lépő Valeriu Andronichoz. Egyébként is jól állunk a fiatalok terén, hiszen itt van még Horváth Levente és Juhász Roland is. Visszatérve Draganra, ha továbbra is így játszik, nagyon sok örömet okoz ő is a csapat drukkereinek.
– Úgy tűnik, az MTK-meccsek visszapillantó-passzusainak hasábjait lassan kibérli magának. Az előző idényben nem ez volt a tendencia. Ön szerint minek köszönhető saját, valamint csapata teljesítményének ugrásszerű javulása?
– A gárda szempontjából talán a szerencsés bajnoki rajtnak és annak a munkának, amit Egervári Sándor velünk végeztet. Újra hisznek magukban a játékosok, és ez nagyon fontos a sikeresség szempontjából. Hogy nekem mitől megy jobban, azt nem tudom, de tény, az elmúlt két meccsre nem lehetett panaszom. A közönség szemével nézve is élvezetes mérkőzéseket játszunk, hiszen sok gólt szerzünk, igaz, kissé aggasztó, hogy kapunk is rendesen. Az Aranycsapat tagjainak volt az a szlogenje, hogy amíg több gólt rúgnak, mint kapnak, addig nincs baj. A mi esetünkben ugyanez a helyzet.
– Ugorjunk vissza az előbbi mondatához! Ezek szerint vége a kishitűségnek. De árulja el, önben is hasonló érzések lappangtak a tavasz folyamán?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. A sikertelenség, a hosszú szériát jelentő pechsorozat nyomot hagy az emberben. Az öltözőben a tavasz során mindenki azt mondta, hogy vége van, vége kell legyen ennek az időszaknak. Aztán jött a következő találkozó, és kikaptunk vagy döntetlent játszottunk. Azt hiszem, mostanra zárult le a csapat életének balszerencsés fejezete, amelyhez olyan győzelmek is szükségesek, mint a szombat esti.
– Volt önökben némi revánsvágy az ütközet előtt? A tavaszi idény talán legkimagaslóbb összecsapását ugyanis szintén ez a két gárda játszotta, de akkor a Loki győzött négy–háromra, no igaz, Debrecenben.
– Nem, nem készültünk visszavágóra, bár az igaz, hogy egy olyan mecscset, mint amilyen az volt, nem túl jó érzés elveszteni. A futball egyébként már csak ilyen. Akkor elvett tőlünk valamit a sors, most visszaadta. Hozzáfűzném még, hogy a Debrecen azóta kicserélődött, szinte egy másik gárda ellen léptünk pályára, így a felvetés egyébként sem állja meg a helyét.
– Mi futott át önön, amikor látta, hogy a vendégek két hibának köszönhetően hat perc alatt egyenlítettek?
– Szerencsére nem maradt sok időm ezen morfondírozni, hiszen három percre rá már újból vezettünk. Megjósolhatatlan, hogy mi történt volna, ha a DVSC egalizálását követően mondjuk negyedóráig nem találunk be újra. Csak azt tudom, hogy ebben az esetben sokkal nehezebb végjáték várt volna ránk.
– Az említett sorsdöntő gól is az ön nevéhez fűződik. Ilyen teljesítményt látva a honi szurkolóban felvetődik a gondolat: Illés Bélának még mindig helye lenne a magyar válogatottban. Ön hogy látja ezt?
– Sehogy. A döntésemet, miszerint nem lépek többé pályára válogatott szerelésben, nem egyik napról a másikra hoztam meg. Sokáig gondolkodtam előtte, így csak azt mondhatom, nem áll szándékomban megváltoztatni az elhatározásomat.
Az MTK mellett a vendég DVSC játékosai is megérdemlik a dicsérő szót.
Ezzel feltehetően Szentes Lázár, a piros-fehérek edzője nem ért egyet, abból kiindulva, hogy a szakember az értékelés során nehezményezte csapata első félidei játékát. Mint mondta, katasztrofális volt Böőr Zoltánék védekezése, ezért a szünetben át kellett szerveznie a csapatot. Tette mindezt egyetlen csere nélkül és eredményesen – hiszen a Debrecen egyenlített is –, márpedig ez a Loki szempontjából több mint biztató a vasárnap, Újpest elleni mérkőzés előtt. Három lőtt góllal egy idegenben vitézkedő egylet általában megszerzi mindhárom pontot.
Kivétel mindazonáltal akkor adódhat, ha az ellennél van egy játékos, aki egyedül is képes ennyit elérni.