Ivan Katalinic a játékvezetőt hibáztatta

2002.08.08. 21:30
Címkék
Ivan Katalinic számára szerda este három percre megállt az idő. Az NK Zagreb vezetőedzője a lefújást követően dermedten állt a pálya szélén, mozdulatlanul bámulta a földet, s talán próbálta megemészteni, mi történt csapatával. Aztán az ősz mester tette kötelességét, előbb nyilatkozott a helyi televíziónak, majd szótlanul felsétált a sajtószobába, hogy aztán ott már magából kissé kikelve, de mégis higgadtnak tűnő tekintettel magyarázza a kiesést: "A budapesti és a zágrábi mérkőzésen is a magyar bajnoknak szurkolt a játékvezető –nevezte meg az általa bűnösöknek talált szereplőket, azaz a játékvezetőket Ivan Katalinic. –Minket jogos tizenegyestől fosztottak meg az Üllői úton, míg a visszavágó utolsó előtti percében hazai pályán ilyen ítéletet hoztak ellenünk… Természetesen nagyon csalódott vagyok, főleg azért, mert az első játékrészben több esélyt szalasztottunk el. A második félidőben annak ellenére visszahúzódtunk, hogy ezt nem adtam utasításba játékosaimnak. Szünet után a célunk az volt, hogy megtartsuk kétgólos előnyünket…”Bár lehet okolni a játékvezetőt (talán némi joggal…), de a legnagyobb hiba minden bizonnyal az volt, hogy a zágrábi játékosok fegyelmezetlenül futballoztak, és egy hiba végül is mindent eldönthetett…
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
2 órája

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
2 órája

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
2 órája

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
3 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
3 órája