Villeneuve a Cartba tart?

Vágólapra másolva!
2002.08.05. 20:10
Címkék
Az Egyesült Államokban azt pletykálják, hogy Gerry Forsythe csapattulajdonos vissza szeretné csábítani a tengerentúlra Jacques Villeneuve-öt, aki 1995-ben Indy 500-at és összetettbeli bajnoki címet szerzett az istállója színeiben. Forsythe a hét végén Angliában tartózkodott, ahol Craig Pollockkal, Villeneuve menedzserével tárgyalt.Forsythe elárulta, főszponzora, a Player’s-cég egy nagy nevet akar a 2003-as Cart-idényre, arra a szezonra, amely során dohánygyárként utoljára támogathat sporteseményt. "Jövőre három autót indíthatunk, és szeretnénk, ha a harmadik kocsiban egy igazán híres versenyző ülne. Úgy hiszem, van egy egykori bajnok, aki pontosan megfelel ennek a célnak. Villeneuve remek pályázó az állásra” – fogalmazott Forsythe, aki szinte állandóan kanadaiakat foglalkoztat, a néhai Greg Moore halála óta Patrick Carpentier és Alexandre Tagliani szerepel a csapatában.Pollock elképzelhetetlennek tartja az átigazolást, akárcsak Villeneuve, ő is azt állítja, hogy a Formula–1-é a jövő. "Jacques-nak a Formula–1-ben van szerződése, esze ágában sincs szakágat váltani. Az F1-es világbajnok csak egyetlen esetben hajlandó a tengerentúlra igazolni: ha befejezi a pályafutását. Hihetetlen pénzt kellene ajánlani Jacques-nak ahhoz, hogy aláírjon. Jacques-ot most nem zaklatom ilyen kérdésekkel, a szabadságát tölti, és nem foglalkozik ilyen pletykákkal” – nyilatkozta Pollock. Villeneuve 13 millió fontot keres jövőre a BAR-csapatban, ennél többért nem igazolnak le senkit a tengerentúlon.
Jacques Villeneuve-öt szívesen látná a csapatában egykori fônöke, Gerry Forsythe
Jacques Villeneuve-öt szívesen látná a csapatában egykori fônöke, Gerry Forsythe
Jacques Villeneuve-öt szívesen látná a csapatában egykori fônöke, Gerry Forsythe
Jacques Villeneuve-öt szívesen látná a csapatában egykori fônöke, Gerry Forsythe
Jacques Villeneuve-öt szívesen látná a csapatában egykori fônöke, Gerry Forsythe
Jacques Villeneuve-öt szívesen látná a csapatában egykori fônöke, Gerry Forsythe
Ha mégis létrejön az átigazolás, Olivier Panis maradhatna Jenson Button mellett a BAR-istállóban. A francia ugyanakkor arra is felkészült, hogy máshol folytatja pályafutását, a lehetséges kérők között van a Sauber, a Toyota és a Jaguar-istálló. "A Formula–1-ben akarok versenyezni, ez ügyben két-három csapattal tárgyalok. Örülnék, ha kétéves szerződést tudnék kötni valakivel, mert új csapatban kell ennyi idő az alkalmazkodáshoz. David Richards sem tett még le rólam, folyamatosan tárgyal vele két menedzserem, Keke Rosberg és Didier Cotton. Nem hiszem, hogy tartanom kell a fiataloktól, a tapasztalatomat mindenhol elismerik” –mondta Panis.
Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Bennünk van az akarat, hogy átüssük a falat

Vízilabda
2 perce

Vizes vb: a görögök klasszisa boldog Magyarországon, de pénteken győzelemre tör

Vizes vb 2025
14 perce

Súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
22 perce

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
52 perce

Hajón tölti az 50. születésnapját Palkovics Krisztián

Jégkorong
55 perce

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
1 órája

A híres kifakadás az elbukott brazíliai vb-kijutás után és az előző politikai rendszer kemény kritikája – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

85 éves Törő András, aki egyszerűen lelépett

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik