Raimondas Rumsas: Nem doppingoltam!

2002.08.05. 20:22
Címkék
A litván Raimondas Rumsas, az idei Tour de France harmadik helyezettje kijelentette, hogy a sikeréért megdolgozott, tiltott szereket nem használt. A 30 esztendős klasszis feleségét a múlt hétfőn tartóztatták le, miután kocsijában gyanús készítményeket találtak. Az asszonyt a chamonix-i határátkelőhelyen, a vámkezelés után vették őrizetbe, miközben Olaszországba igyekezett. A rendőrség szerint tasakokban és ampullákban "nagyon nagy menynyiségű” doppingszerre – elsősorban kortikoidra, tesztoszteronra és EPO-ra – bukkantak az autóban. Az asszony ellen egy hete eljárás indult, mert a kihallgatáson "kevéssé hihető” választ adott arra a kérdésre, hogy miért szállította a tiltólistán szereplő szereket. Rumsas, akinek a versenyzői jogát a Lampre csapat vezetősége az ügy kirobbanása után azonnali hatállyal felfüggesztette, nem jelent meg a lyoni bíróságon, sőt, közölte: szívesen válaszol a vizsgálatot folytató francia illetékesek kérdéseire, de csakis Olaszországban. A házaspár ügyvédje jelezte, hogy kedden kezdeményezni fogja Edita Rumsiene szabadon bocsátását, s amennyiben nem jár sikerrel, rögtön a chambéry-i fellebbviteli bírósághoz fordul. A Tour de France-on elvégzett doppingtesztek egyébként kivétel nélkül negatív eredményt hoztak.
Legfrissebb hírek

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
29 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
2 órája