Két éjszakát ugyan aludniuk kellett a történtekre az érintetteknek, de hétfőre végül azért rendeződött a Fitos József és Tóth József között még a Ferencváros elleni mérkőzés félidejében kirobbant vita. A szombati meccs szünetében a Kispest pályaedzője csúnyán összeveszett a kapussal, aki a történtek után már ki sem ment a második játékrészben a pályára (a sors fintora, hogy a Tóth helyére csereként beállt Horváth Gábor nagyot hibázott a zöld-fehérek negyedik találata előtt). Sőt, Tóth még vasárnap is azt mondta: ő bizony, ha teheti, távozik a Bozsik-stadionból. Nos, Koncz László tulajdonos – afféle közvetítőként – tárgyalt Tóthtal és Fitossal is, kérve őket, négyszemközt, higgadtan beszéljék meg a kényes ügyet. Az üzletember rábeszélő készségének köszönhetően a felek hétfő délelőtt tárgyalóasztalhoz ültek, s végül azzal álltak fel, hogy fátylat borítanak a történtekre, Tóth kapus pedig maradhat Kispesten.
Tóth József azt reméli, a jövôben a védéseirôl szólnak majd a hírek, nem a perpatvarokról
Tóth József azt reméli, a jövôben a védéseirôl szólnak majd a hírek, nem a perpatvarokról
Tóth József azt reméli, a jövôben a védéseirôl szólnak majd a hírek, nem a perpatvarokról
Tóth József azt reméli, a jövôben a védéseirôl szólnak majd a hírek, nem a perpatvarokról
"Megbeszéltük a dolgokat, és most már biztosan mondhatom, nem bontom fel a szerződésemet a klubbal – mondta Tóth József. – Fitos József azonban megjegyezte, ez volt az utolsó eset, hogy visszaszólhattam neki. Ha ez még egyszer előfordul, már nem lesz hajlandó kompromisszumra. Elnézést kértem tőle, mert talán elhamarkodottan, feldúlt állapotban valóban megengedhetetlen hangot ütöttem meg az öltözőben, ugyanakkor ő is elismerte, hogy velem sem ilyen stílusban kellett volna beszélnie. A lényeg, hogy rendeztük az ügyet, és abban maradtunk, hogy mindkettőnk számára a Kispest jó szereplése a legfontosabb.” Az eset másik szereplője, Fitos József is békülékenyebb hangot ütött meg, de azt is egyértelművé tette, hogy ilyen helyzet nem fordulhat többé elő. "Számomra e vitának nem volt különösebb jelentősége – mondta Fitos. – Ha Tóth József nem ül le velem négyszemközt, biztos, hogy nálam többet nem lépett volna pályára a Kispest színeiben. Hétfői megnyilvánulása azonban korrekt volt, ugyanakkor az is biztos, hogy olyan hangot, mint amit ő ütött meg szombaton, még egyszer nem tűrök el sem tőle, sem mástól.”
Fitos egyébként kijelentette, a jövőben kizárólag Gujdár Sándor, a Kispest kapusedzőből vezetőedzővé előléptetett trénere dönt arról, ki áll majd a Honvéd kapujában. A vezetők részéről Koncz László is hozzáfűzte véleményét a perpatvarhoz, és bár a csapatot működtető futball-kft. egyik tulajdonosa határozottan nem foglalt állást az ügyben, leszögezte, az öltözőben mégiscsak az edző az úr. "A futball időnként indulatokat válthat ki, de ilyen eset akkor sem fordulhat elő többé – fejtegette Koncz. – A játékosoknak igenis tisztában kell lenniük azzal, hogy kivel milyen stílusban beszélhetnek. Az esetleges nézeteltéréseket pedig illik korrektül rendezni. Én is jobban örülnék, ha nem kellene ilyen felesleges, a jó hírünket csak rontó esetekkel foglalkoznunk.” A probléma tehát megoldódott, Tóth pedig kétszeresen is elégedett lehet, hiszen nemcsak az állását őrizte meg, de vasárnap este másodszor is apa lett. Felesége egészséges fiúgyermeket hozott a világra; ifjabb Tóth József több mint négy kilóval és hatvankét centiméterrel született. A gyermekáldáshoz a Honvédból egyébként elsőként Fitos József gratulált Tóth Józsefnek…