Mert Pest megér egy estet

Vágólapra másolva!
2002.07.29. 20:05
Címkék
A ZTE futballistáinál talán csak a szurkolók várják jobban a szerdai NK Zagreb elleni BL-selejtezőt. Ezt bizonyítja, hogy – mit sem törődve a zalai megyeszékhely és a főváros között meglévő mintegy 220 kilométeres távolsággal – a hírek szerint majd’ háromezren készülnek Budapestre. Akad, aki a hőn szeretett csapatához hasonlóan autóbusszal teszi meg az utat, mások pedig különvonatra szállnak,.Nézzük a pontos menetrendet: a különbuszok 15 órakor indulnak az egerszegi városi sportcsarnok elől, majd a lefújást követően rögvest hazafelé veszik az irányt. A hét vagonból álló vonat 13.40-kor indul el az egerszegi pályaudvarról, hogy aztán Bobán és Székesfehérváron át 17.35-kor befusson a ferencvárosi állomásra. A remélhetőleg örömittas drukkereket szállító szerelvény a tervek szerint éjjel fél egykor indul vissza Zalába, az érkezés várható időpontja hajnali negyed öt. A vonaton egyébként a kalauzok mellett rendőrök és biztonsági emberek ügyelnek majd a rendre.Egy kicsit szaladjunk előre is: a baráti kör különbuszos utazást szervez az augusztus 7-ei, zágrábi visszavágóra, ez ügyben érdeklődni a 06 (20) 913-5461-es telefonszámon lehet, aki jelentkezni akar, az augusztus 5-éig teheti meg.Visszatérve az Üllői úti csatára: belépők Zalaegerszegen és a Fradi-pályán is kaphatók. Egerszegen kedden 14 óráig árusítják a jegyeket, méghozzá a klub székházában, illetve az Ady Endre moziban. A ferencvárosi stadion kasszái természetesen a meccs kezdetéig, sőt még az első félidőben is nyitva lesznek. Aki szeretne belépőhöz jutni, az 2000, vagy 2600 forintot vigyen magával. Nem biztos, hogy jól jár, aki otthon marad, mert a 20.45-kor kezdődő összecsapás közvetítése egyelőre bizonytalan (írásunk az 5. oldalon).
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
3 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
3 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik