A GAK meglepte a madridiakat

2002.07.29. 20:15
Címkék
A Real Madrid egyelőre csak keresi azt a formáját, amelynek segítségével a tavasszal behódoltatta az egész kontinenst. Az Ausztriában edzőtáborozó királyi gárda a titkon az osztrák bajnoki címről álmodozó, az első félidei csapatában Halmosi Pétert felvonultató GAK-kal csapott össze, és 3–2-es vereséget szenvedett. A fennállásuk századik évfordulóját ünneplő hazaiak a duplázó Brunmayr, illetve Kollmann révén már 3–0-ra is vezettek, a spanyolok pedig McManaman és a tizenegyesből eredményes Sávio révén csak szépíteni tudtak.
Kubala posztumusz FIFA-érdemrendje
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) posztumusz érdemrendet adományoz a május 17-én, 74 éves korában elhunyt Kubala Lászlónak, az 1950-es évek legendás játékosának. A FIFA azért részesíti elismerésben, mert „hosszú pályafutása során rendkívül sokat tett a futballért”. Kubala egyedülálló rekordként három válogatottban is szerepelt: a magyarban háromszor, a csehszlovákban hatszor, majd a spanyolban tizenkilencszer. Ezeken a mérkôzéseken összesen 15 gólt lôtt. Magyarországon a Ferencvárosban és a Vasasban, Csehszlovákiában az SK Bratislava színeiben játszott, majd egy rövid olaszországi kitérô után 1951 és 1963 között a Barcelona futballistája volt. 1999-ben a katalán klub történetének legjobbjának választották Cruyff és Maradona elôtt.

A César – Míchel Salgado (Minambres, 46.), Iván Campo, Pavón (López, 66.), Bravo –Figo (Solari, 46.), Flávio Conceicao (Makelele, 46.), Zidane (Celades, 46.), Cambiasso (McManaman, 46.) – Guti (Fernando, 46.), Portillo (Sávio, 46.) öszszeállításban pályára lépő hispán alakulaton érződött, hogy még csak a felkészülés elején tart, miközben riválisa már bajnokikon is edződött. "Még fáradtak vagyunk a sok edzéstől – nyilatkozta Vicente Del Bosque, a Real vezetőedzője. – Számunkra csak egy jó edzés volt ez a mérkőzés, amely ugyanakkor megmutatta, hogy jó úton járunk. A GAK jó csapat, most egyértelműen jobb volt nálunk.” Amint az összeállításból is kitűnt, a madridiak soraiból hiányzott néhány, a világbajnokságot is megjárt játékos, így például Raúl, Roberto Carlos, Helguera, Morientes és Hierro.

Elképzelhető egyébként, hogy Iván Campo számára a grazi volt az egyik utolsó fellépés a Real mezében. A középső védő eladásáról a királyi gárda és a Bolton már megegyezett egymással, így csak a játékoson múlik, hogy Angliába költözik, avagy megpróbálja a majdnem lehetetlent, és beverekszi magát a kezdőcsapatba. "Nem igazán fűlik a fogam a klubcseréhez – jegyezte meg a bekk. – Még látok esélyt a Realnál is. Az angol bajnokság erős, szép múltra tekinthet vissza, de nem hinném, hogy számomra ez a megfelelő időpont arra, hogy belekóstoljak a légkörébe.”
Luis Helguera, a Realban szereplő Iván fivére viszont nem finnyáskodott, és elfogadta az Alavés ajánlatát. A legutóbb az Udinesét erősítő középpályás egyéves kölcsönszerződést kötött a baszk egylettel, amely elővásárlási jogot szerzett rá.
Legfrissebb hírek

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
20 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
30 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
36 perce

Folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
37 perce

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
55 perce

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
1 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
1 órája