Döntenek a külföldiekről

2002.07.12. 20:47
Címkék
Továbbra is az MTK-val készül a két, a hétközi ausztriai edzőmeccsen is tesztelt játékos, mégpedig a román Nicolae Stantiou és a horvát Dalibor Filipovic. Egyre közelebb azonban a bajnokság rajtja, így a szakmai stábnak lassan döntenie kell a két futballista sorsáról. Egervári Sándor vezetőedző – érthető okokból – nem szeretné elkapkodni a dolgot, ezért a szombaton 18 órakor kezdődő Hajduk Kula elleni gyakorlómeccsen a Hidegkuti-stadionban még egyszer megnézi a két labdarúgót. Az MTK vezetői úgy állapodtak meg a futballistákkal, hogy a találkozó után adnak nekik végső választ. Egy biztos: csak akkor maradhatnak, ha kétségkívül bebizonyosodik, hogy jobbak a jelenlegi kerettagoknál, hiszen légióst a padra nem szerződtetnek (már csak azért sem, mert így a fiatal tehetségek elől vennék el a helyet). A kék-fehérek kívánságlistáján egy bal oldali középpályás és egy csatár szerepel. Utóbbi posztra megoldást jelenthet a jelenleg is tesztelt Filipovic. A középpálya bal oldalára azonban több játékos kipróbálása után sem sikerült megfelelő játékost találni (az első számú jelöltet, a brazil Leandrót a Ferencváros szerezte meg a kékek elől). A legújabb változás, a Vlaszák Géza– Szántai Levente csere nem érintette a kapuslétszámot, ám mivel az Újpestről érkezett futballista kisebb izomsérüléssel bajlódik, valószínűsíthető, hogy az első fordulóban a rutinos Hajdu Attila őrzi majd az MTK kapuját."Verseny lesz a két labdarúgó között – vélekedik Egervári Sándor. – Senkinek sem lehet garantált helye a kezdő tizenegyben, mert az rontaná a csapatszellemet. Azt azonban látni kell, hogy ez az elmúlt évek szereposztása, amikor Végh Zoltán és Vlaszák Géza, majd a Vlaszák Géza meg Hajdu Attila versengett egymással, nem volt szerencsés. Most egy rutinos kapus és egy fiatal tehetség csatázik az »egyes« mezért, és ez mindenképpen egészségesebb helyzet.”Mint arról már beszámoltunk, a harmadik számú kapust, Fülöp Mártont fejlődése érdekében az NB I B-s BKV Előrének adta kölcsön a klub. A szakma által sokat kritizált új átigazolási szabályzat miatt azonban sérülés vagy eltiltás esetén sem lehet majd őt visszahívni. Ha tehát előfordulnak sérülések, a juniorkeretből idén felkerült, sokszoros ifjúsági válogatott Kovács Zoltán lehet a felnőttcsapat "vészkapusa”. S hogy komoly túlkínálat van e poszton a kékeknél, azt jelzi: az MTK játékosa, Erdélyi Miklós az olimpiai válogatott stabil tagja is. A tehetséges kapus az elmúlt éveket kölcsönben NB I B-s csapatoknál töltötte, ám a kölcsönadások lejárta után nem tudta beverekedni magát a keretbe, mivel az MTK minden évben szerződtetett kapust. Nem volt ez másként idén sem, így a debreceni nevelésű játékos abban reménykedik, hogy közösen találnak egy olyan együttest, amelynek ő lehet az első számú kapusa.
Legfrissebb hírek

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
1 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
17 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
24 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
26 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
49 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik