Megjöttek Dombi Tibor papírjai

K. T.K. T.
2002.07.10. 20:17
Címkék
Az elmúlt három évben a Soproni Ászok támogatta a Debrecen csapatát, a kövekező három esztendőben viszont egy másik söröscég veszi át ezt a szerepet. Mint a szerdai sajtótájékoztatón megtudtuk, a Dreher Sörgyár többet áldoz a csapatra, mint elődje. Az újságíróknak bemutatták az új DVSC-mezet az Arany Ászok felirattal. A jövőben viszont a Netfórum nevet nem használja az együttes; erről már korábban beszámoltunk, ám a tényt hivatalosan szerdán jelentették be. Szilágyi Sándor, a DVSC Futballszervező Rt. vezetője szerint az internetes cég nem indokolta, miért nem élt opciós jogával. A cégvezető úgy véli, valószínűleg nem kell sokat várni az új névadóra, mert akadnak érdeklődők. Szentes Lázár vezetőedző bemutatta az új játékosokat. Vincze Gáborra védekező középpályásként számít, Flavio Pim középső védőként vethető be, Balog Zsolt jobb oldali védőként és középpályásként egyaránt a csapat hasznára lehet, Selymes Tibort elsősorban bal oldali védőként veszi számításba, Sándor Tamás feladata a támadások szervezése lesz, míg Dombi Tibor a jobb oldalon bármelyik poszton játszhat. Utóbbival kapcsolatos hír, hogy szerdán megérkezett Hollandiából a várva várt papír, azaz a válogatott labdarúgó szabadon igazolható. Öt fiatal játékosnak is profiszerződést kínál a klub. Máté Péter, Müller Zsolt, Belényesi Zsolt, Tőzsér Dániel és Kolbe Ádám lehet tagja a keretnek.Bővült az orvosi team, a jövőben Varga Lehel – aki egyébként a magyar orvosválogatott játékosa is – bekapcsolódik a munkába. Szatmári Csaba már az ő, illetve Nagy Tibor atlétaedző instrukciói alapján kezdte el a felkészülést térdműtéte után. Mivel Szentes az elmúlt napokban fáradtságra utaló jeleket tapasztalt a játékosainál, hamarosan felmérik a csapat erőállapotát is. A Bajzát-üggyel kapcsolatosan Szilágyi Sándor megjegyezte, hogy a labdarúgót a "játéktól” tiltották el; hogy ez mit jelent, sehol nincs leírva. Ezért gondolták, hogy edzőmeccsen pályára léphet. A korábban eltiltott Kerekes Zsombor esetében külön jelezték, hogy edzőmeccsen sem szerepelhet.
Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
1 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
1 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
1 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
2 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
2 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
2 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik