Várhidi Péter azt mondja, egyedül ő állította össze a kezdőcsapatot

2002.07.02. 21:19
Címkék
Keményen fogalmaz Komódi László. Természetesen a történet úgy kerek, ha a másik fél is szóhoz jut. A labdarúgó is elmondta, hogy sokat köszönhetett Várhidi Péternek, akiben azonban később csalódott.–Amikor Komódi hozzánk került, egyértelműen azt vártam tőle, hogy segítsen egy alakuló csapat építésében –mondta Várhidi Péter vezetőedző. –Irányító szerepkörben a pályán és vezéregyéniségként az öltözőben számoltam vele. Komódinak, Szlezák Zoltánnak, Csató Sándornak és Hamar Istvánnak volt hasonló szerepe a csapaton belül. Építettünk e rutinos játékosok tapasztalataira.–Komódi beváltotta a hozzá fűzött reményeket?–Ôsszel rendszeresen játszott, és vezéregyéniségnek bizonyult. Nagy része volt a jó szereplésben, elégedett voltam vele.–Aztán megjött Dvéri Zsolt.– Az Újpestről érkezett középpályással a vezetők hosszú távra terveztek, míg Komódinak nyáron lejárt a szerződése. Nem volt idő arra, hogy kidolgozzunk egy olyan új szerkezetet, amelyben helye van a két irányítónak. Az első mérkőzésen kipróbáltam ugyan egy verziót, de nem vált be. Nehéz helyzetbe kerültem, mert volt egy játékosom, aki az őszi szezonban jól szerepelt, és mellette egy válogatott labdarúgó. Úgy gondoltam, a hosszú távú munkát az segíti, ha Dvérit választom.–A játékos azt állítja, nem is ön, Viniczai Tibor döntötte el, hogy ő nem lehet kezdő.–Nem vitás, hogy a tulajdonos és a labdarúgó között volt nézeteltérés, de azt én döntöm el, hogy ki játszik és ki nem.–Komódi szerint a brazil túra nem volt túl sikeres, és az onnan hozott játékosok sem sokat segítettek.–Többször elmondtam, hogy e kérdésben egyetértek a futballistával. Sőt, ezt már Viniczai Tibor is elismerte. Sajnos a brazil játékosok túl későn érkeztek, nem volt elég idő arra, hogy beépítsük őket a csapatba.–A középpályás állítja, nemcsak vele, hanem Bekő Balázzsal, Balassa Péterrel és Kiskapusi Balázzsal is kibabráltak.–Balassa tavasszal már nem tartozott az első kerethez. A másik két játékosnak nyáron lejárt a szerződése, amit a vezetők nem kívántak meghosszabbítani.
Legfrissebb hírek

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
8 perce

A Győr korábbi sikeredzője szövetségi kapitány lett Katarban – hivatalos

Kézilabda
16 perce

Már nem hisznek abban, hogy visszajuttatja a West Hamet – kirúgták a portugál trénert

Angol labdarúgás
16 perce

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
18 perce

Szathmári János: Nincs rá idő, hogy próbálgassunk

Kézilabda
28 perce

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
43 perce

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
48 perce

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
1 órája