Új csapat, új remények a vb előtt

Vágólapra másolva!
2002.07.02. 21:22
Címkék
Kellemetlen meglepetés érte a jövő héten kezdődő New Orleans-i együttes kéziszer-világbajnokságra készülő magyar csapat tagjait, hiszen hétfőn tudták meg, hogy a szerdán rajtoló junior öttusa Európa-bajnokság miatt távozniuk kell a Nemzeti Sportcsarnokból.
Fekete Annamária, a magyar válogatott edzője egyelőre azon töri a fejét: hová tudná "beterelni” lányait, hogy a világbajnokság előtti utolsó hét se teljen tétlenül.– Egy kicsit mérges vagyok azért, hogy nem szóltak időben, de hát ezt a helyzetet is megoldjuk valahogy –ma-gyarázta Fekete Annamária. – Igaz, erre a hétre már nem terveztem olyan intenzív edzéseket, de azért még egy felmérő versenyt meg kellene rendeznünk valahol. – Ráhangolódtak már a világbajnokságra a versenyzői?– Abszolút, és ahogy látom, nagyon egységes a csapat. Pedig ebben a formában most mutatkoznak be először nagy nemzetközi versenyen. A válogatott magjával még kilencvennyolcban kezdtem el foglalkozni, az akkori junior Európa-bajnoki hatodik helyezett gárdából ma már csak hárman maradtak meg. A többiek ugyanis tanulmányaik miatt felhagytak a ritmikus gimnasztikával, és ez egy kicsit megbolygatta a lányokat. – Ha jól tudom, három ifjúsági versenyzővel egészítette ki a csapatát.– Igen, Farkas Alíz mindkét gyakorlatban szerepel, Weininger Mildred a szalag-, míg Sike Nóra a kötél-labda gyakorlat során mutatkozik majd be. Közülük Mildred az ifjúsági csapat tagjaként már ott volt a tavalyi genfi Európa-bajnokságon, ám a másik két lány abszolút újoncként lép szőnyegre New Orleans-ban. – Könnyen összekovácsolódott az új csapat?– Úgy gondolom, ez főként intelligencia kérdése, és az én lányaim egyrészt rendkívül okosak, másrészt társasági emberek, így egy szemvillanás alatt elfogadták az új versenyzőket. Nem is ez okozza a gondot, sokkal inkább az, hogy nekünk a tavalyi kötél-labda gyakorlatot szinte az alapoktól kezdve kellett újra begyakorolni. Így míg más csapatoknak csak az új szalaggyakorlatra kellett összpontosítaniuk, mi két gyakorlat elsajátításán fáradoztunk. – Melyik jelenti a nehezebb feladatot a lányoknak?– Egyértelműen a szalag, rendesen megkínlódtak érte. – Ki a vezéregyénisége a csapatnak?– Polner Mária. Nemcsak azért, mert ő a legidősebb, hanem határozott, lelkes egyéniségével nagyon tudja motiválni a többieket, akik ahogy látom, hallgatnak is rá.– Köztudott, hogy nem ez a világbajnokság lebeg elsősorban a lányok szeme előtt…– Ez is nagyon fontos, de a lényeg, hogy a jövő évi budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon legyenek a legjobb formában a versenyzőim. Most a tizenkettedik–tizennegyedik hely valamelyikének a megszerzése a cél, ám jövőre muszáj a legjobb tíz között végeznünk, hiszen csak így utazhatunk az athéni olimpiára. Nehéz feladat, hiszen a legutóbbi oszakai világbajnokságon huszonnegyedik lett a magyar csapat, így akik azóta nem láttak minket versenyezni, nem biztos, hogy sokra tartanak majd bennünket. – De az is lehet, hogy éppen ezért a magyar válogatott lesz a nagy meglepetése a New Orleans-i viadalnak. – Hát ez az, amiben titkon én is reménykedem.
Legfrissebb hírek

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
13 perce

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
14 perce

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
36 perce

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
46 perce

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
48 perce

A Real Madrid sztárjával erősíthet a Liverpool – sajtóhír

Angol labdarúgás
50 perce

Santi Cazorla 40 évesen is folytatja, új szerződést írt alá

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cseh Sándor a japánok legyőzése után: Szorosabb mérkőzésre számítottam

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik