A polgármester még bízik a szebb jövőben

K. Z.K. Z.
2002.07.02. 19:55
Címkék
Egy nappal kevesebb, már ami a Kispest túlélési esélyeit illeti.A tulajdonosok szorgalmasan végigjárták a fél közintézmény-hálózatot, és bár továbbra is van remény, hogy a sportminisztériumból visszakapják az úgymond kölcsönadott hetvenmillió forintot, értelemszerűen ez az esély sokkal kevésbé kézzelfogható, mintha már leszámolták volna a pénzt. A Honvédelmi Minisztériumból viszont már rosszabb hírek érkeztek, hiszen az ottani illetékesek kerek perec kijelentették, hogy egyelőre kizárt bármiféle állami támogatás&
Egyelőre annyi bizonyos, hogy szerdán öt órakor mindenki láthatja a csapatot, hiszen a Bozsik-stadionban a Honvéd az ESMTK együttesét fogadja felkészülési meccsen.Nézzük, hogy miként vélekedik az önkormányzat a kialakult, elég súlyos kispesti helyzetről."A Kispest-Honvéd is befektetői alapon működik a többi profiklubhoz hasonlóan – mondta Timár Béla polgármester. – Az önkormányzat abban tud segíteni, hogy közvetítés vagy közbenjárás útján új befektetőt próbál keresni, mást viszont lehetetlen elvárni. Egyik fővárosi önkormányzat sem támogatja jobban saját csapatát, mint a kispesti. Máskülönben pedig Kispest egy hatvanötezres településnek felel meg, és szerintem egyetlen ekkora város sem tudna fenntartani egy első osztályú csapatot. Ehhez sajnos kevés ez az összeg, amit mi kapunk a fővárostól. Egy befektetőnek meg kell állnia a lábán, nem számíthat az önkormányzat segítségére.”Igaz, a polgármester és a kispesti tulajdonosok között nem éppen felhőtlen a viszony. Kérdezzük Timár Bélát, hogy ha más irányítaná a klubot, akkor esetleg az erkölcsi segedelmen túl anyagit is kapna-e a Honvéd."Természetesen nem személyfüggő a támogatás. Én különben sem hiszem, hogy rosszban lennék a tulajdonosokkal.”A helyzet tehát változatlan, az önkormányzat nem tudja megmenteni a Kispestet – a polgármester ennek ellenére bizakodó a klub jövőjét illetően."Tehetséges üzletemberek vannak a Honvéd élén, akik megoldják az átmeneti gondokat. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen nagy múltú egyesület megtalálja azokat az embereket, akik tudnak majd segíteni, akár belföldön, akár külföldön. Mindenféle erkölcsi támogatást megadunk a Kispestnek, és tudom, hogy ezt később sem vethetik a szemünkre, hiszen közös érdeke a kerületnek a csapat első osztályban tartása. Optimista vagyok, szerintem hamarosan dobogós csapat alakul majd ki Kispesten.”Vagy megszűnik, ugye. Végül is nem mindegy.
Legfrissebb hírek

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
16 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
18 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
18 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
38 perce

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
1 órája

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
1 órája

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
1 órája