Brazília–Németország 4–3

Lehet vitatkozni azon, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) technikai bizottsága tényleg a világbajnokság legjobb tizenhat játékosát jelölte a torna All Star-csapatába, vagy sem, de valamit mindenképpen el kell ismernünk. A keretbe kerülő futballisták a maguk posztján ott voltak a legjobbak között az ázsiai játékokon. Alábbi összeállításunkban megpróbáljuk feleleveníteni, véleményünk szerint melyikük mivel érdemelte ki a volt szövetségi kapitányokból álló zsűri elismerését. A kapusok között vitathatatlanul Oliver Kahnt illette meg az elsőség. A német válogatott játékosa csapata valamennyi mérkőzésén pályára lépett, mindöszsze egyszer, Írország ellen kapott gólt, akkor is a sérülések miatti hosszabbításban mattolta őt Robbie Keane. Azóta viszont zsinórban négy találkozón maradt érintetlen a hálója – ilyen bravúrra többek között csak Gilmar, Banks, Leao és Maier volt képes! –, a helyi lapok szerint egyértelműen neki köszönhető, hogy a Nationalelf eljutott a jokohamai fináléig. Némi meglepetésre, de a tornán nyújtott produkciója alapján cseppet sem váratlanul Rüstü Recber lett a második számú kapus. A törökök egyese különösen a brazilok elleni két összecsapáson védett kiválóan – tekintsünk el az első meccsen adott "fél” gólpasszától, amelyből jogtalan tizenegyeshez jutottak a dél-amerikaiak –, három találkozón – Kína, Japán, Szenegál – gólt sem kapott, így joggal utasította maga mögé az elsősorban a nemzetisége miatt favorizált dél-koreai Li Von Dzsét.Roberto Carlos a színfolt

A hátsó alakzatba jelölt futballistáknál Roberto Carlos a kakukktojás. Vetélytársaival ellentétben ő szélső, egészen pontosan balhátvédet játszott, kiválóan. Rúgott egy remek gólt szabadrúgásból Kínának, emellett pótbalszélsőként is nagyszerűen bevált. A minden bizonnyal sportpolitikai okokból – kellett egy spanyol is a csapatba… – kihagyott Cafú mellett ő a másik, aki végig megbízhatóan, nagyobb hiba nélkül játszott a brazil védők közül.
Sol Campbell tagságán is nehéz vitatkozni, mindössze azon érdemes eltöprengeni, hogy ő vagy Rio Ferdinand focizott jobban Japánban. Az angolok középső védője a svédeknek fejelt egy gólt, elhárító munkáját pedig minősíti, hogy a "háromoroszlános” válogatott ellen senki sem tudott a hálóba bólintani. Csak Ronaldinho ellen kellett volna kitalálnia valamit…
Hong Mjung Bo karrierje negyedik világbajnokságán is pályára lépett a dél-koreai nemzeti csapat eddigi összes mérkőzésén, és egyértelműen most hozta a legjobb formáját. Az általában három védővel felálló ázsiai együttesben ő volt a középső ember, igyekezett higgadtan, rutinosan megoldani a feladatokat – általában sikerrel. Az egyetlen, ami felróható neki, hogy a néhány évvel ezelőtt tőle látott felfutásai ezúttal elmaradtak.
Az első, a Brazília elleni találkozón kiállították, a másodikon, Costa Rica ellen pihent, azt követően viszont remekül játszott, így megérdemeltnek nevezhető Alpay Özalan kerettagsága. A török válogatottban a selejtezők során mesterhármast (Macedónia, 3–3) szerző védő a fináléba kerülésért megrendezett mérkőzésen akár a mennybe is mehetett volna, ehhez mindössze arra lett volna szüksége, hogy egy jobb oldali beadást követően, 0–0-s állásnál picit pontosabban fejeljen.
A legtöbb vita talán Fernando Hierro jelölése körül várható. A spanyol centerhalf szerzett ugyan két gólt a tornán (mindkettőt tizenegyesből), de összehozott egy büntetőt, és néha hajmeresztő megoldásokat alkalmazott. Ráadásul néha az volt az ember érzése, hogy Iván Helguera vagy Nadal csak azért van a pályán, hogy biztosítsa a csapatkapitányt. Ettől függetlenül egy szép, ugyanakkor nagyobb siker nélküli válogatott karrier zárult le a Dél-Korea ellen elveszített büntetőpárbajjal.

Támadók a középpályán

A bő, majd a szűkített keret kihirdetésekor még csatárként szerepelt, az All Star-csapatba már középpályásként került be, de az kétségtelen, hogy mindenképpen helye van a legjobbak között. Rivaldo a brazil válogatott első öt mérkőzésén gólt szerzett – ha a törökök ellen is beköszönt volna, akkor beállította volna Fontaine és Jairzinho rekordját –, végig kiválóan dirigálta a csapatot, és már biztos, hogy megszerezte karrierje második világbajnoki érmét. Csak a törökök elleni első meccsen bemutatott színészi produkcióját tudnánk feledni!
Rivaldo képességeit mindenki ismerte, ám honfitársa, az eddig szintén csatárnak jelölt Ronaldinho először az ázsiai tornán kápráztatta el igazán a nagyérdeműt. A PSG karmestere a Barcelona ászával és Ronaldóval együtt félelmetes triót alkotott, ha ment nekik a játék, akkor a selecao szemet gyönyörködtetően futballozott. Ronaldinhónak az angolok ellen minden bejött, adott egy zseniális gólpasszt, rúgott egy nehezen feledhető gólt szabadrúgásból. Nem egészen egy óra után azonban vége lett a koncertnek, egy véletlen belépőt követően a játékvezető kiállította, igaz, így legalább a döntőben pihenten léphet majd pályára.
A hatalmas meglepetésre a negyeddöntőig jutó amerikai válogatott középpályássorából Claudio Reyna emelkedett ki. A Sunderland futballistája különösen a németek elleni ütközet során muzsikált prímán, akkor úgy lett a mezőny legjobbja, hogy csapata 1–0-s vereséget szenvedett, és kiesett a további küzdelmekből.
A Reyna és társai végzetét okozó csatát egy másik All Star, Michael Ballack döntötte el. A Bayer Leverkusennel az évad során már három ezüstérmet szerző középpályás Szaúd-Arábia ellen góllal kezdte a vébét, majd a következő két csoportmeccsen, illetve a Paraguay elleni nyolcaddöntőn pihenőt tartott, utána azonban "beindult”. Az amerikaiak ellen fejjel, a dél-koreaiak ellen lábbal szerzett továbbjutást érő gólt. A németek nagy sajnálatára a sárga lapokat is szorgalmasan gyűjtötte, így nem lehet ott a jokohamai fináléban.
Feltehetően a dél-koreai Ju Szang Csul nem foglalja imáiba Ballack nevét, igaz, az már nem is tündérmese lett volna, ha ő és csapata a döntőig eljut. A Kasiva Reysol futballistája kisebb sérülése ellenére végig hatalmas mezőnymunkát végzett, és jelentős érdemei vannak abban, hogy Guus Hiddink csapata sporttörténeti sikert elérve egészen az elődöntőig menetelt.

Ronaldo–Klose párharc

Nem tudtuk, milyen formában érkezett a világbajnokságra. Most már tudjuk! Ronaldo egyre jobban megközelíti a súlyos sérülését megelőző időszakban nyújtott formáját. A párharcokba nem veti bele magát akkora lendülettel, mint régen, de a kapu előtt továbbra is ugyanúgy feltalálja magát, ráadásul egyre gyakrabban veszi ki a részét az összjátékból. Hat találatával vezeti a góllövőlistát, egy lépésre van élete második világbajnoki címétől, és ha a fináléban kiemelkedőt nyújt, még a torna legjobbját megillető Aranylabda is az övé lehet.
Miroslav Klose persze azon lesz, hogy az említett három trófeából legalább kettő ne a Fenomenónál kössön ki. A gólt rúgni képtelen csatár fejjel ötször volt eredményes, a döntőben természetesen szeretne még legalább egyszer beköszönni, és a legjobb mesterlövésznek járó trófeától, valamint a Világkupától megfosztani a brazilt. Gondot jelenthet neki, hogy az öt góljából négyet előkészítő Ballack nem játszhat, ráadásul az egyenes kieséses rendszerben még nem volt eredményes.
El-Hadji Diouf viszont úgy lett tagja az elitnek, hogy egyszer sem tudott a kapuba találni a 2002-es világbajnokságon. Csatárként ez nem akármilyen kitüntetés, de teljességgel megérdemelt, ha figyelembe vesszük, hogy a szenegáli válogatott egyik legjobbja mérkőzésenként legalább egy, de inkább két védőt lekötött, kitűnően cselezett, a franciák ellen pedig a mezőny legjobbja címet is kiérdemelte. Csak a törökökkel szemben kellett volna picit jobban összpontosítania, és akkor meglett volna a vébék történetének első afrikai elődöntőse.
Így viszont Hasan Sas és délkelet-európai társulata ünnepelhetett. A Galatasaray kopasz támadója ezen a tornán robbant be igazán a legeslegjobbak közé, holott korábban nyert ő már UEFA-kupát is. Szokásától eltérően még egy szép gólt is szerzett – a balösszekötő helyéről lőtt a kapu jobb oldalába –, ráadásul szellemesen, a törökökre nem mindig, ebben a hónapban viszont annál inkább jellemző fegyelemmel és alázattal futballozott.