Újra teljes a bizonytalanság

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2002.06.27. 20:00
Címkék
Napok óta az foglalkoztatja a Vasas szurkolóit: vajon mire készül Rácz Gábor klubtulajdonos? A hírek szerint az üzletember nem szívesen fektet be egy másodosztályú egyesületbe, éppen ezért inkább az élvonalban keres magának csapatot. Korábban szó volt arról, hogy megvásárolná a még mindig nehéz helyzetben lévő Kispestet, míg a legfrisebb információk szerint a klubvezér Székesfehérvárra tenné át székhelyét. Ez utóbbi konstrukciónak egyre nagyobb realitása van, hiszen a befektető az elmúlt napokban többször is tárgyalt a Videoton vezetőségének tagjaival. Ez azonban felvetheti azt az esetleges (egyre valószínűbb) megoldást, hogy a Vasas értékes futballistái Fehérvárra kényszerülnének költözni, míg Angyalföldön a kiegészítő embereknek szánt labdarúgók maradnának. Márpedig igazi vezéregyéniség nélkül még a második vonalból is nehéz lesz kiharcolni a feljutást, feltéve, ha valóban ez a célja a jelenlegi vezetésnek…A jövő tehát egyelőre bizonytalan, ám a fontos kérdéseknek a héten el kell dőlniük, hiszen június utolsó napján éjfélig lehet nevezni a profibajnokságokra. A játékosok mindenesetre edzenek töretlenül, most például a XIII. kerületi önkormányzattól kölcsönkapott Láng Vasas-pályán, ahol szombaton –minden bizonnyal Tepszics Ignác vezetésével –fél 10-kor lejátssza első edzőmeccsét a csapat, hogy aztán szerdán Újpestre látogasson tréningezni egy jót.A futballisták is készülnek, elképzelhető, hogy a korábban a távozók közé sorolt Herczeg Csaba is marad, így elvben a szerződése lejárta után nem hosszabbító Kövesfalvi István az egyetlen távozó – ha a fent emlegetett fehérvári üzlet nem jön létre…Az mindenesetre már egyre biztosabb – bár a Fáy utcából korábban érkező hírek korábban másról szóltak –, mégsem lesz a Vasas edzője a belga állampolgárságú portugál Manu Ferreira. A Belgiumban is elismert szakember –valószínűleg a bizonytalanság miatt –a hírek szerint nem vállalja el az angyalföldiek vezetését.Ebből is kitűnik: lehet, hogy valóban profi edzőről van szó…
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
4 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik