Vas János: Dallas felé félúton

Csak? Gondolják el: egy Magyarországról indult tizennyolc esztendős fiatalemberre a texasi szuperklub vezetői nemcsak, hogy felfigyeltek, hanem a játékjogára rendkívül gyorsan, már a második körben lecsaptak, s azzal, hogy a harminckettedik helyen választották ki – csak az összehasonlítás kedvéért Gröschl a 256., Szuper pedig a 116. helyen kelt el –, ő lett az NHL eddigi történetének legelőkelőbb helyen draftolt magyar hokisa. Vas János hétfőn már ismét itthon volt, s a hazafelé tartó úton szinte végig ott szorongatta a kezében a Dallas Stars mezét…

– Hányas szám van a hátán?
– Ugyanúgy nullakettes, mint mindenkién, akit most draftoltak. A szám természetesen az évszámra utal, és persze ugyanez igaz a sapkára is, amit szintén a draft után kaptam.
– Jól sejtem, hogy most madarat lehetne önnel fogatni?
– Nagyon elégedett és boldog vagyok, hiszen ezzel egy régi álmom teljesült. Fantasztikus élmény volt ez a néhány nap Torontóban, biztos vagyok abban, hogy ez az egész pályafutásomra kihat majd.
– Mi idehaza kevésbé tudjuk, miként zajlik egy ilyen draft. Meséljen, mi történt?
– A múlt héten szerdán utaztam ki, a repülőtéren a New Jersey Devils megfigyelői fogadtak, és elvittek abba a szállodába, ahol az ő csapatuk szokott lakni, amikor Torontóban játszik. Másnap fizikális teszteket csináltunk, majd elbeszélgettek velem. Pénteken megérkezett a menedzserem is, akivel átköltöztünk egy másik szállodába, és ott vártam a draft szombati kezdetét.
– Ha jól értem, ezek szerint nem csak a dallasiak érdeklődését keltette fel…
– Viszont ők voltak a legaktívabbak. Néhány héttel a draft előtt, még májusban Helsinkiben a csapat pszichológusával többórás tesztet csináltam végig. Akkor nem lehetett tudni ennek az eredményét, de mint kiderült, átmentem azon is, mert a pszichológus most Torontóban, a draft után odajött hozzám, és gratulált.
– Ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza a szombathoz. Hogyan zajlott a játékosbörze?
– A Torontó pályáján, tehát az Air Canada Centerben rendezték a draftot. Először öt sorban felsorakozott a harminc csapat, majd az együttesek képviselői körbeülték az asztalukat. Mivel ezt még a televízió is élőben adta, az első körben kiválasztott játékosok mindegyikének fel kellett mennie az emelvényre, ahol ünnepélyesen átadták az adott csapat mezét és sapkáját. Aztán a második körtől ez annyiban változott, hogy az emelvény helyett a csapatok asztalához mentünk, bemutattak mindenkinek, majd ott kaptuk meg a mezt és a sapkát.
– Számított arra, hogy már a második kör második helyén szólítják majd?
– Óriási meglepetés volt számomra, erre csak a legtitkosabb álmaimban gondoltam. Hogy ez előforduljon, annak egészen minimális volt az esélye, így nagyon boldog voltam, amikor tudatosult bennem, hogy máris a nevemet hallom.
– Említette, hogy az asztalnál ott ült mindenki, aki számít a Dallasnál. Mit mondtak, mivel fogadták?
– Mindannyian gratuláltak, és sok sikert kívántak, ennél többre viszont nem nagyon volt lehetőség, mivel a második körben a Dallas négy játékost is választhatott, ezért elég nagy volt a jövés-menés az asztal körül. A draft után viszont a menedzseremmel már tárgyaltak.
– És milyen eredménnyel? Lehet már tudni, hogy miként alakul Vas János sorsa?
– Az biztos, hogy a következő idényt Malmőben játszom végig, hogy utána mi lesz, azt még nem tudom. Úgy hallottam, a dallasiak szerették volna, ha a tengerentúli juniorbajnokságban játszom majd, de erre most nincs lehetőség. Emiatt egyébként nem is vagyok igazán szomorú, mivel Svédországban tovább fejlődhetek, különösen most, hogy hivatalosan is a felnőttcsa- pathoz kerültem. A huszonkilences mez lett az enyém, és most az a legfontosabb a számomra, hogy ne csak a keretbe, hanem a csapatba is bekerüljek.
– Annál is inkább, mert az vélhetően sokat lendíthetne a tengerentúli karrierjén is. Kezdőemberként a svéd bajnokságban…
– Igen, én is úgy gondolom, hogy a Dallas vezetői figyelik majd az egész éves teljesítményemet. A Malmőnél most ötünket vittek fel a junioroktól a felnőttek közé, vélhetően azért, mert számítanak ránk. A többi már csak rajtunk, illetve ha magamról beszélek, akkor rajtam múlik.
– Mikor kell Svédországba mennie?
– Július tizennegyedikén, mivel másnap már megkezdődik a felkészülés az új idényre.
– Addig legalább még van egy kis idő a pihenésre…
– Pihenés? Nem, arról nincs szó. Az iskolában, a dunaújvárosi Bánki Donát Gimnáziumban négy tárgyból – fizikából, történelemből, magyarból és németből – még hátravannak a vizsgák. Az eddigi akadályokat sikerrel vettem, igaz, a nehezebbek csak ezután következnek. Torontóba is vittem magammal könyveket, de őszintén szólva ott nem volt időm ezzel foglalkozni, így a kiesett napokat is pótolnom kell. Meg aztán július tizenötödikén egy fizikális felméréssel kezdődik majd a munka Malmőben, arra is készülök, így hát a pihenésre, kikapcsolódásra most tényleg nincs lehetőségem. De tudja mit? Nem is bánom. Ezt akartam, ezt szeretem, és erre tettem fel az életemet, így most pihenés nélkül is nagyon boldog vagyok.