A Békéscsaba csak a másodosztályból erősít

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2002.06.17. 20:25
Címkék
Az első nagyobb változás az élvonalba jutott Előre FC Békéscsabánál, hogy a jövőben Szenti Zoltán helyett Sikesdi Gábor segíti pályaedzőként Pásztor József vezetőedző munkáját. Az első osztályban kötelező a juniorcsapat indítása is, amelynek felkészítését Silviu Iorgulescura bízták, míg az ifjúsági A korcsoportosok trénere lesz Szenti Zoltán, a B korosztályosoké továbbra is Jakab Péter, a technikai vezető feladatkörét Oláh Imre látja el. A változásokról Kerekes Györgyné, az Előre FC ügyvezetője adott tájékoztatást."A szakmai stáb összetételét a tulajdonosi kör határozta meg – mondta az ügyvezető asszony. – Eldőlt, hogy a jövőben Popovits Pál és Nagy Szabolcs nem Békéscsabán folytatja pályafutását, míg az eddig kölcsönadott Brlázs Gábor, Szeverényi Péter és Czipó Péter itt kezdi a felkészülést. Újpestről megkerestek bennünket Balog Zsolt és Simon Attila ügyében, de szeretnénk, ha ők maradnának. Több játékossal is tárgyalunk, de még senkivel sem egyeztünk meg. Továbbra is kitartunk amellett, hogy csak lejárt szerződésű, és eddig az NB I B-ben szereplő labdarúgókat hozunk Békéscsabára.”Az élvonal egyik újonc csapatánál igyekeznek a hat hét felkészülést tartalmasan kihasználni, és a csabaiak tervei között az szerepel, hogy két hét múlva már lejátsszák az első edzőmérkőzésüket.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
10 perce

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
11 perce

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
14 perce

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
18 perce

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
25 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
31 perce

„Úgy gondolom, jól irányítottam a védelmet” – Radnóti Dániel a Plzen elleni győzelemről

Európa-liga
42 perce

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
43 perce