Vereckei újra rajthoz áll 500 méteren

P. A.P. A.
Vágólapra másolva!
2002.06.06. 16:24
Címkék
A szolnoki első válogatón aratott győzelmével Vereckei Ákos ugyan már kiharcolta az Európa- és a világbajnokságon való indulás jogát az 500 méteres egyéni számban, de a versenyző a második válogatási forduló alkalmával is megméreti magát. A június 14-én kezdődő Vivendi-kupa ugyanis magyar bajnokság is egyben, a fiatal klasszis ezért meg kívánja védeni a fél kilométeres távon 1997 óta birtokolt hazai bajnoki címét.
Vereckei Ákos így ünnepelt a tavalyi, poznani vb-győzelem után (Fotó: Danis Barna)
Vereckei Ákos így ünnepelt a tavalyi, poznani vb-győzelem után (Fotó: Danis Barna)
Vereckei Ákos így ünnepelt a tavalyi, poznani vb-győzelem után (Fotó: Danis Barna)
Vereckei Ákos így ünnepelt a tavalyi, poznani vb-győzelem után (Fotó: Danis Barna)
Vereckei Ákos így ünnepelt a tavalyi, poznani vb-győzelem után (Fotó: Danis Barna)
Vereckei Ákos így ünnepelt a tavalyi, poznani vb-győzelem után (Fotó: Danis Barna)
Az olimpiai bajnok kajakozó elégedett az első válogatón, a május végén rendezett Raab Karcher-kupán elért eredményeivel: mindkét számában – az 500 méteres egyéniben és az 1000 méteres párosban – is az első helyen végzett. Mivel a rövidebb távon tavaly (is) világbajnokságot nyert, ezért a válogatási szabályok szerint a vb-n és Eb-n induló csapatba kerüléshez számára elegendő volt, ha a két válogató közül csak az egyiket nyeri meg. Vereckei így már abszolút egyeduralkodó az 500 méteres egyéni számban: idehaza 1997 óta nem talált legyőzőre, külföldön pedig 1998 óta csak egy alkalommal – sajnos épp a sydneyi olimpia döntőjében – fordult elő, hogy nem ő érkezett elsőként a célba. A fiatal klasszist ugyanakkor kritika is érte a Raab Karcher Kupán nyújtott szereplése után, ugyanis Borhi Zsombornak sikerült megközelítenie őt, és így elmaradt a fölényes győzelem. Vereckei egyetért azzal a véleménnyel, hogy ahhoz, hogy valaki a világversenyeken valóban esélyes legyen, a hazai mezőnyt nagy fölénnyel kell vernie, ugyanakkor úgy véli, május végén még nem lehet csúcsformát mutatni, ugyanis ha az ember korán túlhajszolja magát, akkor "júliusban és augusztusban már nem fog menni a hajó”. Az öt világbajnoki és egy olimpiai arannyal büszkélkedő versenyző mindenesetre ad még egy esélyt a hazai riválisoknak, a június 14-16-ig tartó szegedi Vivendi-kupán – amely második válogató és magyar bajnokság is egyben – újra rajthoz áll az 500 méteres számban. Meg akarja ugyanis őrizni az országos bajnoki címét, amelyet 1997 óta birtokol.
Vereckei számára az egyéni szám mellett hosszú ideig a négyes volt a legfontosabb, a 2000. évi olimpián szerzett aranyérmet követően azonban tavaly kiszállt az egységből, és idén már a párosra koncentrál. Társa Veréb Krisztián, akivel évekkel ezelőtt már versenyzett együtt, és úgy tűnik, most is ütőképes duót alkotnak. Az idei mecheleni Világkupán szerzett első hely után a Raab Karcher-kupán is győzedelmeskedtek, annak ellenére, hogy Veréb előtte hátsérülést szenvedett, és ezért egy hétig ki kellett hagynia az edzéseket. A kajakozó mostanra felépült, így már ez sem lehet akadálya annak, hogy a Vivendi-kupán végleg kiharcolják a július 18-án kezdődő szegedi MOL 5. Síkvízi Kajak-kenu Európa-bajnokságon és az augusztusi sevillai világbajnokságon való indulás jogát. A duó tagjai emellett egy négyesben is vízre szállnak a jövő heti regattán, az 500 méteres távon ugyanis a Honvéd versenyzőiből álló kvartett is rajthoz áll. A hajóban nem akármilyen kajakozók foglalnak helyet: Verébnek és Vereckeinek a háromszoros világbajnok Beé István és az olimpiai arany- és ezüstérmes Horváth Gábor lesz a partnere.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik