Sándor Tamás visszatért

K. T.K. T.
2002.05.31. 20:31
Címkék
Amit hetekkel ezelőtt csak találgattak, az mára valóság lett: Sándor Tamás visszatért Debrecenbe. A saját nevelésű tizenegyszeres válogatott labdarúgó Torinóból a török Gençlerbirligihez igazolt, majd az izraeli Beitar Jeruzsálemnél már megtalálta számítását. "Hogy miért tértem vissza Debrecenbe? – kérdezett vissza a játékos. – Azért, mert esély van arra, hogy egy ütőképes csapattal az ideinél jobban szerepeljünk. Örülök, hogy sikerült az anyagiakban is megegyeznem a klub vezetőivel, és ezt csak azért említem, mert egy újabb két évre szóló izraeli szerződésajánlatot utasítottam vissza a Loki kedvéért.” Sándor Tamást korábban mindig válogatott szintű futballistaként emlegették, ám a játékos most arról beszélt: ő már nem akar többé a nemzeti csapatban szerepelni. A játékos az elmúlt években nem fért bele a szövetségi kapitányok elképzelésébe, és mint mondta, őt már csak a klubfutball motiválja, de az sem fordult meg a fejében, hogy még egyszer külföldre szerződjön. Sándor Tamás beszélt arról is, hogy megijesztették az izraeli háborús állapotok: több ismerőse merénylet áldozata lett, egyszer pedig a Hapoel Tel-Aviv játékosai a csodával határos módon úsztak meg egy támadást, amikor egy fegyveres a géppisztolyának teljes tárát ellőtte a zsúfolt étteremben.Szilágyi Sándortól, a DVSC Futballszervező Rt. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy Dombi Tibor is csatlakozhat a kerethez, ha a holland Utrechtnél nem rendeződnek az ügyei. Lesznek távozók is: Kuttor Attilát és Tiber Krisztiánt szívesen látná az élvonal újonca, a Siófok, míg a kapus Bíró Szabolcsot egy osztrák másodosztályú klub szerződtetné. Végezetül: mégis van edzőkérdés Debrecenben. Legalábbis erre utalnak Szilágyi Sándor szavai, miszerint nem akarnak felelőtlenül, kapkodva dönteni a tréner személyéről, de a jövő hét végéig minden bizonnyal kiderül, hogy Dajka László folytathatja-e a munkát, vagy esetleg valaki más léphet a helyébe, ám lehetséges utódként a városban mindenki a korábbi edző, Garamvölgyi Lajos nevét emlegeti.
Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
1 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
1 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
1 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
2 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
2 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
2 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik