Dunai János klasszisok között futballozhatott – 85 éves lett az olimpiai bronzérmes csatár

Úgy lett a Pécsi Dózsa futballistája, hogy vitték a hírét. Baján játszott – többek között Albert Flórián egyik báty­ja, Ferenc is a csapattársa volt –, amikor néhányszor meghívták az utánpótlás-válogatott keretébe, tehát a szakemberek képben voltak. Nem csoda, hogy Pécsre került. Az együttes éppen feljutott az élvonalba, az 1959–1960-as bajnokságban már az NB I-ben játszott. A több mint egy évtizednyi pécsi szereplés alatt zömmel a legjobbak között szerepelt, középcsapatnak számított. Dunai János csatárként rúgta a gólokat, a kaput Zengői István, Danka Imre védte, de Rapp Imre is állt a kapuban játékostársaként. Hernádi Ferenc, Garami József, Móricz Sándor, öccse, Dunai Antal, majd Tüske Csaba, Konrád János, Máté János, Maurer László, sőt, Kocsis István és Tóth József erősítette a pécsi együttest, amikor ott játszott.

Nem volt kérdés, hogy labdarúgó lesz. Az Aranycsapatot követő generációhoz tartozott, gyerekként csodálta Puskás Ferencéket. Már a Bajai Bácska Posztó NB III-as játékosaként az is megadatott neki, hogy az elveszített 1954-es vb-döntő után edzőmérkőzésen pályára léphetett a válogatott ellen.

„Leginkább Bozsik József és Hidegkuti Nándor játéka fogott meg, én balösszekötőt játszottam, leggyakrabban Bozsik Józseffel találtam magam szemben” –   emlékezett a kezdetekre Dunai János.

Amikor 1965-ben Dunai Antalt leigazolta az Újpesti Dózsa, szóba került, ő is megy a Megyeri útra, de maradt a Mecsekalján. Tréfásan azt szokta mondani: „Minek mentem volna? Hogy kiszorítsam Antit?”

Ő is balösszekötőt játszott, akárcsak öccse a Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai Antal, Zámbó Sándor csatársorban, igaz, teljesen más stílusban: „A támadó szellemű, technikás futballt részesítettem előnyben, ehhez a játékintelligenciám is megvolt, talán csak a gyorsaságom hagyott kívánnivalót maga után.”

Azért volt, hogy az idősebb fivér sem egyesével lőtte a gólokat: 1960. május 15-én a Pécs –     Újpest mérkőzés 3:2-es hazai győzelemmel végződött, hiába vezettek a vendégek, ő három gólt szerzett, az egyiket 11-esből. A Népsport ezt írta: „Mindegyik csatárnak voltak ügyes megmozdulásai, különösen Dunai gólképessége és Rádi fáradhatatlan munkabírása érdemel elismerést.”

Nem véletlen, hogy Baróti Lajos szövetségi kapitány is felfigyelt rá, május 22-én a válogatottban Anglia ellen lépett pályára a Népstadionban az Albert két góljával 2:0-ra megnyert mérkőzésen. A balösszekötő Tichy Lajos helyén futballozott, a csatársor így állt fel: Sándor Károly, Göröcs János, Albert Flórián, Dunai János, Rákosi Gyula. Az NS szerint:  „Dunai nagyjából azt nyújtotta, amit a jó képességű újonctól egy ilyen nagy mérkőzésen várni lehetett. Sokat mozgott, lelkes volt és az első félidőben ügyesen részt vett az összjátékban. Szünet után egyre inkább kiütközött lassúsága és el is fáradt.”

Utána még a Martfű elleni edzőmeccsen két gólt lőtt, de Skócia ellen kihagyta Baróti Lajos.

„Reméltem, hogy többször válogatott leszek, de tudtam, kevés az esélyem, hogy abba az együttesbe beférjek Tichy Lajos mögött, ráadásul a szövetségi kapitány ragaszkodott a legjobbjaihoz. S akkoriban nagyon sok jó képességű játékos volt, én rendre a B-csapatig jutottam.”

Az 1960-as római olimpián ugyan az első találkozón nem kapott lehetőséget, aztán stabil helye volt a végül bronzérmes együttesben, sőt!

„A négy mérkőzésemen öt gólt szereztem, ez rajtam kívül csak Albert Flóriánnak és Göröcs Jánosnak sikerült a csapatból. Így állt fel a belső hármas: Göröcs, Albert, Dunai.”

Ott volt a pályán, amikor a Pécs az EVK-ban 2–0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet. Czibulka Mihály edző már a hosszabbítás utáni 11-esekre gondolva cserélte be, s nem is hibázott a szétlövésben.

„Annyian voltak, hogy még a fákon is nézők ágaskodtak” –  emlékezett a továbbjutásra Dunai János, aki jogászként végzett a pécsi egyetemen, de a futballban maradva szakedzői diplomát is szerzett. Más kérdés, hogy edzőként elkerülték a sikerek.