Az utánpótlás-válogatott meccsei is gyanúsak Vass Ádám szerint

2009.11.28. 09:26
Címkék
Miközben az MLSZ úgy tesz, mintha a magyar labdarúgás mentes lenne a fogadási botrányoktól, egyre-másra érkeznek a hírek az eredmények befolyásolására tett kísérletekről. A Nemzeti Sport pénteki számában közölt Dunaferr-sztori után Vass Ádám, a Brescia labdarúgója állítja, az utánpótlás-válogatott környékén is feltűntek a vesztegetők.


Vass Ádám nem tűri, ha csapattársai nem tesznek meg mindent a sikerért (Fotó: Action Images)
Vass Ádám nem tűri, ha csapattársai nem tesznek meg mindent a sikerért (Fotó: Action Images)
VERESÉG UTÁN NEVETGÉLÉS 

Koman Vladimir az egyik legtehetségesebb magyar futballista. Információink szerint ő is rossz néven vette néhány társa produkcióját...
„Ami az öltözőben történik, az azokra tartozik, akik ott voltak – mondta a középpályás. – Igaz, akadtak, akik a súlyos vereség után nem sokkal már nevetgéltek, ebből lett a konfliktus."

A fogadási botrányért felelős, egész Európát behálózó szervezet emberei nem kímélik a fiatal futballistákat sem: állandó zaklatásnak vannak kitéve az ifiből kikerülő, felnőttcsapatba igyekvő tehetséges labdarúgók.

Tény, fiataljaink Szerbiában, Szlovákiában és Walesben is csúnya vereségbe szaladtak bele, és úgy tudjuk, különös események történtek a magyar U21-es válogatott mérkőzései előtt, alatt s után is. Veszekedésekről, vesztegetési kísérletről, eredmények befolyásolásáról, vádaskodásokról hallani, s arról, hogy a belgrádi, a szenci és a wrexhami kudarcot követően kis híján egymásnak estek a játékosok.

Szerbiában megalázó, 8–0-s vereséget szenvedett a Várhidi Péter által irányított U21-es válogatottunk, úgy, hogy előtte a budapesti meccsen 2–1-re a mieink győztek. Szlovákiában és Walesben már Wilco van Buuren ült a kispadon, így részben ő „vitte el a balhét” a két 4–1-es betliért.

Vass Ádám a szerbek, a szlovákok és a walesiek elleni vesztes meccsen is a csapat tagja volt. A fiatal futballista nem fogta magát vissza, amikor arra kértük, hogy értékelje a válogatott elmúlt egy évét.

„Hogy hányszor és kiknél próbálkoztak az ügynökök, nem tudom, ám azt igen, hogy az egyik hozzám közel álló játékosnak konkrét ajánlatot tettek – mondta Vass Ádám. – Arra kérték, veszítsük el a meccset. Tudom azt is, hogy a megkörnyékezett futballista visszautasította a megkeresést. Nem akarok rébuszokban beszélni: a történet igaz, de remélem megértik, hogy a főszereplő nevét most nem tárom a nyilvánosság elé.”

A Brescia labdarúgója – aki elmondása szerint kemény vitába keveredett azokkal a társaival, akik véleménye szerint „keveset” tettek a sikerért – persze nem hallgatta el a történteket, amelyeket már akkor jelentett az edzőnek, ám az ügy elsikkadt.

A TELJES CIKKET – AMELYBEN AZ EGÉSZ INTERJÚ, VALAMINT AZ UTÁNPÓTLÁS-VÁLOGATOTT TOVÁBBI JÁTÉKOSAINAK NYILATKOZATA TALÁLHATÓ – A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
7 perce

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
36 perce

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
40 perce

Bardóczky Kornél: Nem teszünk le a feljutásról

Tenisz
1 órája

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: a női tőrcsapat 6., a férfi 10. a junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

NHL: Kucserov 400. gólja ellenére is kikapott a Tampa a Sabrestől

Amerikai sportok
1 órája

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik