Aranycsapat: a Szent István Bazilikában temetnék újra Kocsis Sándort

2012.02.13. 15:55
Címkék
Mint ismert, hazahozzák Kocsis Sándor, az Aranycsapat csatárának hamvait, és a tervek szerint a Szent István Bazilikában temetnék újra, a születésnapjához – szeptember 21. – közeli időpontban – minderről Kű Lajos korábbi válogatott labdarúgó beszélt ma reggel a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A Ferencváros egykori csatára azt is elmondta, hogy Kocsis Sándor fiával már 2009-ben felvetették, hogy az Aranycsapat csatáráról labdarúgó-akadémiát nevezhetne el a Ferencváros.

„2009-ben meghívtam Budapestre Kocsis Sándor fiát, aki azt mondta, hogy Lajos, ha lehetne, segítsetek hozzá, hogy egy futballakadémia indulhasson a Ferencváros berkein belül" – fogalmazott Kű Lajos, aki elárulta, hogy a beszélgetésen jelen volt Tarlós István, Budapest jelenlegi főpolgármestere is, aki „kinyilvánította szándékát, hogy jó lenne, ha ez összejönne." Kű Lajos azt mondta, „ma már van egy forgatókönyvünk: hazahozzuk Kocsis hamvait, csakis a Szent István Bazilikában temethetjük el, és azt szeretnénk, ha szeptember 21-e, a születésnapja körül történne mindez. Kocsis Sándor ráadásul hatvan éve, 1952-ben, Helsinkiben nyert olimpiai aranyérmet."

A műsor vendége volt Ballai Attila, a Magyar Nemzet sportrovatának vezetője is, aki azt mondta, hogy számára „kitűnően hangzik a Kocsis Sándor Labdarúgó-akadémia. Méltó megemlékezés egy négy-öt évtizede méltatlanul elfeledett magyar klasszisról." Mint fogalmazott: „A magyar futball jelene annyira sivár, hogy egyre mélyebben nyúlunk a múltba. Külföldön még mindig az Aranycsapat jeleníti meg Magyarországot, a közélet területén is. Az Aranycsapatnak fel kell állítani egy intézményt, múzeumot, kegyhelyet – ereklyékkel, tárgyakkal, hang- és képi emlékekkel. Nem is értem, hogy ez eddig miért nem vetődött fel, s miért megyünk el egyének irányába. Hiszen amikor azt mondják, hogy a világ legjobb csapata volt az 1970-es brazil válogatott, akkor ritkán beszélnek csak Peléről, csak Jairzinho-ról, csak Tostaóról. Az Aranycsapatnak is egységes egésznek kell lennie, a kollektív emlékezetben is."

Kű Lajos úgy fogalmazott, számára szívügy Kocsis Sándor emlékezetének őrzése. Mint mondta: „van már Puskás utca, Puskás-akadémia, Bozsik-stadion, Budai-stadion, Grosics-akadémia – megérdemelten, persze. De Kocsisról, erről a fantasztikus virtuózról még nem neveztek el semmit."

Ballai Attila szerint megkerülhetetlen, hogy ne őrizze Kocsis nevét sportintézmény:„Számomra döbbenetes a középkorú, és főleg az idősebb fradisták szeretete és ragaszkodása Kocsis Sándor irányába. Pedig Kocsis a Honvédban töltötte a legszebb éveit, ám a hajdani Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor ferencvárosi csatársor még mindig olyan élénken él az öreg fradisták emlékezetében, ami hívó szó."

„Kocsis Sándor hihetetlen szerény ember volt, de nem tudta úgy menedzselni magát, mint Puskás Öcsi. Öcsi természetesen a világ egyik legjobb focistája, de minden dicséret mellett meg kell mondani, hogy három nagy meghatározó játékosa volt az Aranycsapatnak. Hiszen ott volt Bozsik József, és volt ott egy Kocsis Sándor nevű úriember, aki 68 válogatott mérkőzésen 75 gólt rúgott. Ilyen nincs is, és nem olyan gólokat, hogy bepattant a hátáról, a sarkáról, hanem hihetetlenül látványos, cselsorozatok utáni gólokat. Ő teremtette meg az ollózásos gólok iskoláját a félfordulatos gólokkal, forradalmasította a szakmát – mondta Kű Lajos."

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
4 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
4 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
4 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
4 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik