Egervári Sándor: „Rászolgáltunk volna a döntetlenre”

2011.11.15. 23:52
null
A Poznanba elutazó magyar szurkolók kitettek magukért (Fotó: MTI)
Címkék
Ahogy arról már beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett Poznanban Lengyelországtól. Egervári Sándor szövetségi kapitány a mérkőzés utáni nyilatkozatában elmondta, peches góllal kaptunk ki, ráadásul a szakember egy tizenegyest is számon kér az észt játékvezetőn, annak megítélése ugyanis döntően befolyásolhatta volna a mérkőzés menetét.

A szakember úgy érzi, a második félidővel elégedettek lehetünk, bár a csapat végig győzelemre játszott, sőt talán ez is okozta az első lengyel gólt. A 2011-es évet teljességében nézve hozzátette: „éppen az eddigi mérkőzések miatt sajnáljuk igazán az eredményt, a második félidőt tekintve rászolgáltunk volna a döntetlenre. Kicsit keserű a szánk íze.”

„VÉGIG GYŐZELEMRE JÁTSZOTTUNK”

PRISKIN: DÖNTETLENT ÉRDEMELTÜNK VOLNA

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
9 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
19 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
25 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
32 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
41 perce

NB III: a DEAC győzött a debreceni rangadón, a Haladás meg a szombathelyin

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem született gól a Superliga első székely derbijén

Minden más foci
1 órája