Női labdarúgás: továbbra is veretlenek vagyunk a vb-selejtezőkön

Vágólapra másolva!
2009.11.14. 21:17
Címkék
Női labdarúgó-válogatottunk szombaton Sopronban Ukrajna együttesével játszott világbajnoki selejtezőt. A mieink folytatták remek szereplésüket, 1–1-es döntetlent értek el, s ezzel veretlenül, két győzelemmel és két döntetlennel a csoport második helyen állnak, csupán egy ponttal maradva le az eddig kilenc egységet gyűjtő Lengyelország mögött. Válogatottunk gólját Jakabfi Zsanett szerezte a 16. percben.

Vágó Attila szövetségi edző a Szőcs Réka – Gáspár Cecília, Demeter Réka, Tálosi Szabina, Krenács Lilla – Tóth II Alexandra, Smuczer Angéla (Méry Rita a 67. percben) – Jakabfi Zsanett, Rácz Zsófia, Zágor Bernadett (Tóth Gabriella az 55. percben) – Pádár Anita (Jakab Réka a 81. percben) összeállítású csapatnak szavazott bizalmat

A mieink remek első félidőt produkáltak az idei Eb egyik résztvevője, az ukrán gárda ellen, s Jakabfi Zsanett a 16. percben a vezetést is megszerezte: Pádár Anita kiugratása után 12 méterről lőtt a jobb alsó sarokba (1–0). A huszadik perc után hatalmas köd telepedett a pályára, ami hátráltatta támadójátékunkat, az ukránok egyre aktívabbá váltak, s a 63. percben egyenlítettek, Sorna egy kapu előtti kavarodás végén 15 méterről lőtt a hálóba (1–1).

"Hatalmas eredmény, hogy már nyolc pontot szereztünk, főleg annak tudatában, hogy nagyon fiatal csapattal rendelkezünk – nyilatkozta a találkozó után az MLSZ honlapjának Vágó Attila szövetségi edző. – A mai eredmény a szív diadala volt, akkor is, ha a második félidőben az ukránok fizikálisan fölénk tudtak nőni, hiszen az első játékrészben mi voltunk jobbak."

www.mlsz.hu

Legfrissebb hírek

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
11 perce

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
40 perce

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
40 perce

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
40 perce

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
43 perce

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
1 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik