Három éve hunyt el Puskás Ferenc

Vágólapra másolva!
2009.11.17. 15:29
Címkék
Három évvel ezelőtt hunyt el Puskás Ferenc, a magyar labdarúgós legendás alakja, az aranycsapat kapitánya, akinek lelki üdvéért ma délután Szegeden celebrál szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök.

 

Az eddigi két megemlékezésre a Szent István Bazilikában került sor, ahol három éve elbúcsúztak Puskás Ferenctől (Fotó: Havrán Zoltán-NS-archív)
Az eddigi két megemlékezésre a Szent István Bazilikában került sor, ahol három éve elbúcsúztak Puskás Ferenctől (Fotó: Havrán Zoltán-NS-archív)

A megemlékezés, amelyen részt vesz Puskás Ferenc özvegye, Bözsi néni, valamint az aranycsapat tizenkettedik „játékosa", a legendás rádióriporter, Szepesi György is, 17.00 órakor kezdődik.

Először az aranycsapat szegedi emlékművét koszorúzzák meg a belváros Tisza-parti részén, majd azt követően a szentmisét 18.00 órától tartja a megyés püspök a szegedi dómban.

Utána az Alzheimer Társaság által szervezett jótékonysági koncertre került sor, szintén a Dómban, amelyen Karácsonyi Mise című darabjával fellép a Benkó Dixieland Band. A további előadóművészek között ott találjuk Berki Tamás és Dávid Viktória énekművész, Lázár István trombita-, Varga Tibor klarinét-szaxofonművész, Bánffy Edit előadóművész, Nagy Péter orgonaművész nevét, valamint a szegedi dóm énekkarát, Varjasi Gyula karnagy vezetésével.

A hagyománnyá váló megemlékezésnek eddig két alkalommal a budapesti Szent István Bazilika adott otthont, az ott személyesen jelenlévő Kiss-Rigó László meghívását azonban nem lehetett visszautasítani.

Legfrissebb hírek

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
7 perce

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
43 perce

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
7 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
7 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
7 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
8 órája
Ezek is érdekelhetik