Torghelle álma valóra válhat

2004.07.01. 21:31
Címkék
A nagy bejelentésre még várni kell, ám szinte bizonyosan nem téved az, aki Torghelle Sándor következő klubjaként a Crystal Palace-t nevezi meg.
Amint arról a tegnapi lapban beszámoltunk, az MTK Budapest csatára szerdán orvosi vizsgálaton vett részt a Premier League-ba most felkerülő londoni együttesnél, és bár minden vizsgálat eredménye még nem ismert, jó esély van arra, hogy napokon belül aláírja a szerződését.

A hétszeres válogatott támadó óvatos, és nem hajlandó kimondani azt, hogy élete nagy álma megvalósult. Mindez érthető, hiszen semmi sem biztos addig, amíg a szerződés nincs aláírva, ám az azért jelzésértékű lehet, hogy a kék-fehérek futballistája, Torghelle Sándor ezen a héten már nem tréningezik az MTK-s csapattársakkal…
– Mondana valamit arról, hogy miként néz ki egy orvosi vizsgálat egy angol csapatnál?
– Amikor Kispestről az MTK-hoz szerződtem, akkor is alapos kivizsgáláson vettem részt, de gondolom, elhiszi, hogy Angliában még inkább figyelnek a részletekre – mondta Torghelle Sándor. – Öt különböző orvosnál jártam, valamennyi porcikámat átvizsgálták, és szerencsére mindent rendben találtak. Az egészben talán csak az az érdekes, hogy a vizsgálatok nem egy helyen történtek, hanem London különböző pontjain.
– Nem tartott attól, hogy az orvosi vizsgálatok esetleg kedvezőtlen eredményt hoznak?
– Nem vagyok sérülékeny típus, a fizikumommal sohasem volt problémám, éppen ezért nyugodt voltam a kivizsgálások alatt.
– Látta a Crystal Palace stadionját?
– Magát a centerpályát nem, de abba a komplexumba elvittek, ahol az első csapat az edzéseit tartja.
– A hazautazása előtt miben maradt az angol klub elöljáróival?
– Abban, hogy napi kapcsolatban maradunk. Nem akarom azt mondani, hogy szombaton vagy vasárnap már aláírhatom a szerződésemet, de bízom abban, hogy a reménykedésből valóság lesz. ---- A ---- H
Legfrissebb hírek

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
5 perce

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
15 perce

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
44 perce

Gyász: elhunyt Chuck Norris fekete öves harcművész és színész

Egyéb egyéni
47 perce

Chiesa közel két év után került be az olasz válogatott keretébe

Olasz labdarúgás
58 perce

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
1 órája

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
1 órája

NS-hagyomány: Újra évfordulós mise Vadas Gyula emlékére

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik