Ampullák a vízlefolyóban

Elveszítettük az 1954-es világbajnoki döntőt, elsiratta ezt meganynyi korosztály, zokogott, dühöngött az, aki ósdi asztali rádión hallgatta Szepesi György drámai közvetítését, és persze megkönnyezte a fájdalmas kudarcot az utókor. Sőt, hiába telnek az évek, ma is ugyanolyan felkavaró, a Bernben készült filmkockákat nézni.
Kikaptunk, pedig jobb, erősebb, egységesebb válogatottunk volt.
Kikaptunk, mert a németek tán jobban bírták.
Kikaptunk, mert a németek a legfrissebb hírek szerint doppinggyanúba keveredtek.
Felesleges ötven év távlatából igazságért kiáltani, ám több mint elgondolkodtató, ami ezen a héten napvilágot látott Németországban. Egykori legyő-zőink tárták, tárják fel a múltat, és ez a múlt nagyon is kétes dicsőséget jelent számukra. Hétfőn az ARD-televízió Report című műsorában a téma az 1954-es, Bernben lejátszott világbajnoki döntő volt, azon belül pedig az NSZK válogatottjának felkészítése. S a műsorban elhangzott a kulcsszó: doppingoltak-e a világbajnok csapat tagjai? Bizonyára sokan csodálkoznak most, mi történhetett a németekkel, mi ez az önleleplezés, és egyáltalán, van-e alapja ennek a szenzációnak?
Nézzük a tényeket, amelyekről egyébként a ma megjelenő Bild című újság is beszámol. Az első és legfontosabb szereplője a történetnek Walter Brönnimann, aki annak idején pályagondnokként dolgozott a berni Wankdorf-stadionban, a vb-döntő helyszínén. Ô hosszú-hosszú évek hallgatása után úgy érezte, eljött a pillanat, az igazság pillanata, és világgá kürtölte, hogy az NSZK–Magyarország finálé után takarítás közben furcsa ampullákat talált a német csapat öltözőjében, annak is a vízlefolyójában. Természetesen rögtön nyilatkozott a 84 éves dr. Franz Loogen, egykori csapatorvos, és azt mondta, egyszerű vitamin injekciókról van szó. Csakhogy mitől betegedett meg három hónappal a világbajnokság után nyolc német futballista? Miért kellett valamennyiüknek egy Bad Mergentheim-i klinikára utazniuk, hogy ott kúrálják ki a valamennyiüknél fellépő sárgaságot, és megmagyarázhatatlan májbetegséget? De ezzel még nincs vége a drámának. Werner Liebrich (ő rúgta le az első német–magyar vb-meccsen, melyet 8:3-ra nyertünk Puskás Ferencet), valamint Richard Herman évekkel később májzsugorodásban halt meg, pedig Hermanról mindenki tudta, hogy életében nem ivott alkoholt. Az sem lehet véletlen, hogy az egykori sikerkapitány, Sepp Herberger végrendeletében megemlékezett Herman két fiáról.
Itt már túl sok a furcsa egybeesés.
A dopping gyanúját erősíti Guido Knopp történész, valamint Sebastian Dehnhardt kutató, akik kijelentették: "A német válogatott tagjai katonák voltak, akik gyakorlatilag parancsot hajtottak végre, s a győzelem reményében olykor embertelen módszereket alkalmaztak rajtuk…" S akinek még nem elég felkavaró a történet, annak itt a slusszpoén. Kiderült, hogy a német csapat tagjai olyan szert kaptak, amelyet patkányokon kísérleteztek ki, és a rágcsálók ennek a hatására három órával tovább tudtak úszni. A botrány immár elkerülhetetlen Németországban, s hiába nyilatkozza a német futballszövetség vezetője, Gerhard Mayer-Vorfelder, hogy számukra igazi hősök maradnak a világbajnok csapat tagjai, az árnyék immár örökre rájuk vetődött.
Fájó, minket magyarokat már ez sem tud megvigasztalni.