Fehér Miklós emlékére játszanak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.03.10. 22:40
Címkék
A téli túrát követően hamarosan megkezdi tavaszi menetelését a magyar futballválogatott. A ciprusi tornáról ezüstérmesként hazatérő együttes még márciusban pályára lép, igaz, csak a hónap utolsó napján, 31-én.
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
Azt már korábban bejelentették az illetékesek, hogy a Wales elleni barátságos mérkőzésnek a fővárosi Puskás Ferenc-stadion ad majd otthont, az ellenben szerdai hír, hogy aki személyesen is kíváncsi a két csapatra, az mától válthatja meg belépőjét (ez ügyben az IBUSZ irodáit érdemes felkeresni, ahol 1000, 2000 vagy 3000 forintért cserében lehet tiketthez jutni, míg március 16-tól bővül a kör: az immáron 51 éves aréna pénztárainál is érdemes lesz sorba állni). Gyanítható, jegyüket sokan megőrzik a lefújást követően is, lévén annak egyik oldalán Fehér Miklós portréja látható. A Magyar Labdarúgó-szövetség tudniillik úgy határozott, a találkozót a tragikusan hirtelen és fiatalon elhunyt válogatott labdarúgó emlékének szenteli.

Egykori társai minden bizonnyal Tatán készülnek majd a találkozóra, Lothar Matthäus ugyanis vizitált már a tóparti bázison, s mivel a kapitánynak tetszett, amit látott, jelen állás szerint semmi akadálya, hogy a jövőben is az eddig bevált helyen (edző)táborozzon a keret. Most úgy fest, az összecsapás előtt három nappal, 28-án, vasárnap utazik Tatára a csapat, s a buszra szállók között lesznek a Ferencváros, valamint a Debrecen futballistái is. Ez egyébként annak köszönhető, hogy a hazai premier előtt álló tréner kérésére egy nappal korábban játsszák le az eredetileg 28-ára kiírt FTC–DVSC bajnokit.
A felnőttek mögött amúgy ott toporog már az utánpótlás is: a Róth Antal irányította együttesnek is van már két lekötött fellépése. Március 30-án Lengyelországot, április 27-én pedig Szlovéniát fogadja a magyar gárda; az már eldőlt, hogy előbbi találkozót a csepeli stadionba viszik a szervezők, az ellenben még nem, hogy a mieink tavalyi látogatását hol viszonozzák a szlovénok.
És a szlovén-saga folytatódik: bár a Magyar Zoltán technikai igazgató vezette stábnak kedden fellettébb hoszszúra nyúlt a Budapest és Bük közötti útja (a különböző akadályok miatt hat és fél órán át kocsikázott a kis csapat), végül elégedetten térhetett haza, hiszen Olaszország, Horvátország, Szlovénia és Stájerország képviselőivel sikerült megállapodni abban, hogy a nagy sikerre való tekintettel ismét megrendezik az Alpok–Adria-kupát. Ha csak a tradíciókat vesszük alapul, Varga István 19 és 20 esztendős labdarúgókból álló együttese esélyesként indul, hiszen eddigi két részvétele során egy-egy első, illetve második helyezést könyvelhetett el. Azt alighanem a fiatalok is tudják, illő a hagyományokhoz ragaszkodni…
Legfrissebb hírek

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
1 perce

Pelé és Altafini után Yamal és Cubarsí az első kezdő tinédzserpár a kieséses rendszerben

Foci vb 2026
24 perce

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
29 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
31 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
36 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
50 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
52 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
54 perce
Ezek is érdekelhetik