Futsal: Felemás főpróba

2004.01.15. 21:23
Címkék
A magyar futsalválogatott kedden és szerdán előkészületi mérkőzést játszott Belgiummal. Nos, a két összecsapás felemásra sikeredett: az első mérkőzésen, mint arról már beszámoltunk, Vácott 43-as vereséget szenvedett a hazai csapat, a szerdai főpróbán azonban a budapesti Kőbányai úti FTC-csarnokban remek játékkal 51-re nyert Kozma Mihály együttese.
A magyar csapatnak ezek voltak az utolsó felkészülési mérkőzései a január 22-én kezdődő Eb-selejtezők előtt."Nem vagyunk könnyű helyzetben, ugyanis a csapat néhány tagja nagypályán is szerepel, így ők most éppen a felkészülés közepén vannak, és ez a kispályán hátrányt jelent – mondta Kozma Mihály szövetségi edző. – Az elmúlt időszakban olyan játékrendszert próbáltam betanítani, amit Magyarországon eddig még senki sem alkalmazott. Ez kockázatos játékforma, hiszen a letámadásra épül, ami könnyen megbosszulhatja magát, de szerdán nagyszerűen játszott a csapat. Már nincs sok időnk az első Eb-selejtező találkozóig, így csak edzéseket tartok."A magyar futsalválogatott átalakult az utóbbi hónapokban, a szakember hat helyen változtatott, megpróbálta fiatalítani együttesét. Az majd január 22-én, az első Eb-selejtezőn, a Lettország elleni összecsapáson derül ki, sikeres volt-e a sok csere. A budapesti kvalifikációs sorozatban a további ellenfél Görögország és Horvátország.
Legfrissebb hírek

Medvegyev legyőzésével Sinner nyerte az Indian Wells-i férfi tenisztornát

Tenisz
3 órája

Hétfői sportműsor: Mezőkövesd–Vasas rangadó az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Dárdai Pál 50 éves; Negyvenéves az 1986-os magyar–brazil

E-újság
4 órája

Saját kárunk leckéi – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb csapat
4 órája

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
5 órája

Varga Barnabás gólját elvették, az AEK pontokat veszített

Légiósok
5 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik