A fizetéssel nem lehet gond

TÓTH PÉTERTÓTH PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.12.14. 21:09
Címkék
Peter-Denes Pellady szabadkozott a nyelvi hibák miatt, holott szinte tökéletesen beszél magyarul. A svájci születésű úriember  aki egyébként Budapesten él családjával  volt az ötletgazda, és vasárnap az is kiderült, gyakorlatilag ő vezényelte le a Matthäus MLSZ üzletet.
Azt pedig tudni kell, hogy az új szövetségi kapitány javadalmazását nem a labdarúgó-szövetség , hanem a sztár mögé felsorakozó üzletemberek állják (mint Puhl Sándor MLSZ-alelnök a sajtótájékoztatón bejelentette, például a már lemondott ligaelnök, Magyarország egyik legsikeresebb vállalkozója, Demján Sándor is)."Öt héttel ezelőtt a Kempinski szálloda szaunájában jött az ötlet – mesélte Peter-Denes Pellady. – Lothar Matthäusszal augusztusban, a Hungaroringen ismerkedtem össze, én szerveztem ugyanis a VIP-vendégek fogadását. Utána is tartottuk a kapcsolatot, és mondhatom, szoros barátság alakult közöttünk. Aztán Budapesten, egy családi vacsora során kérdeztem meg, szívesen lenne-e magyar kapitány, mire az volt a válasza, azonnal elfogadná a felkérést.”Volt azonban egy bökkenő: ekkor a szövetségben még mit sem sejtettek, a svájci-magyar marketing-kommunikációs szakember viszont – annak ellenére, hogy senkit nem ismert a labdarúgás berkeiből – kért egy találkozót Bozóky Imrétől, és a meglepett elnök is azt mondta, egy tárgyalást megér az ügy. Peter-Denes Pellady eztán felhívta barátját, mondván: "Itt a lehetőség, viszont nem lehet azonnal kaszálni, előbb teljesíteni kell.” A vasárnapi eredmény bizonyítja: Lothar Matthäust ez a feltétel nem zavarta… És akkor a másik kapcsolat: az üzletember szoros barátságot ápol Peter Olssonnal is, aki a világhírű német menedzseriroda, a The Performers vezetője, márpedig Lothar Matthäusszal együtt e társaság is "megérkezett” Magyarországra: a jövőben ők foglalkoznak a szövetség marketing- és kommunikációs stratégiájával. A cégről tudni kell, hogy olyan sztárok pályafutását tartja kézben, mint Muhammad Ali (legalábbis a német anyanyelvű országban), Ottmar Hitzfeld, Michael Ballack, Oliver Bierhoff vagy a Stuttgart kapusa, Timo Hildebrand. S ezek csak a sportolók, hiszen több népszerű német popegyüttest is menedzselnek (mint például a hazájában népszerű leánycsapat, a No Angelst), és Magyarországgal is kapcsolatba kerültek: korábban ők is pályáztak a Budapest Sportaréna felépítésére, ám végül nem kaptak szerepet. "Nagy lehetőségek rejlenek az önök hazájában, főleg, hogy május elsejével az Európai Unió tagjai lesznek – mondta Peter Olsson. – Néhány hete már kapcsolatban álltunk a futballvezetőkkel, s hiszem, hogy az MLSZ jó üzletet kötött Matthäusszal. A cél egyértelmű: ki kell jutni a németországi világbajnokságra, s ebben a munkában mi is igyekszünk majd segíteni.”

Szavazás

Mire jutunk Matthäusszal?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Mire jutunk Matthäusszal?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik