Szili Attila a Vasasnál edz

2003.09.24. 20:40
Címkék
Az elmúlt nyár egyik nagy vesztese Szili Attila volt. Több futballista került partvonalon kívülre, és maradt csapat nélkül, ám amik az egykoron a német 1860 München csapatában is megfordult labdarúgóval történtek, már-már kuriózumértékűek.
Mint ismeretes, a középpályás MTK-játékosként a Ferencvárosban szerepelt kölcsönben, ott azonban nem volt állandó kezdőjátékos, ám ha Garami József szakmai igazgató bizalmat szavazott neki, nem okozott csalódást. Úgy tűnt, sikerül elfogadtatnia magát az Üllői úton, ám minden másként alakult.Szili nem kellett sem a Ferencvárosnak, sem az MTK-nak. Vannak, akik azt állítják, nem a tudásával volt a baj, sokkal inkább a futballtól távol álló játékszenvedélyével; mindenesetre szerződéshez sem itt, sem ott nem jutott. Igen ám, csakhogy ilyen helyzetben mit csináljon egy játékos? A Fradi és az MTK után akárhol nem szívesen lép pályára, ám Szilinek igazából még az sem adatott meg, hogy szép sorban kikosarazza a kiscsapatokat. Neve nem került szóba sehol. Sem itthon, sem külföldön.Illetve az újjáalakuló Vasasnál szívesen látták volna, tárgyalt is a vezetőkkel, ám mire egyezség születhetett volna, már lejárt az átigazolási időszak. Szili Attilának azóta gyakorlatilag nyoma veszett, még telefonon sem lehetett utolérni. Ám egyszer csak előbukkant, méghozzá a Fáy utcai stadionban. Úgy bizony, Szili ezen a héten már a Vasassal tréningezik, nem titkoltan azzal a céllal, hogy minél hamarabb pályára lépjen piros-kék szerelésben (alighanem erre csak január után kerülhet sor…), és elfogadtassa magát a vadonatúj, feljutásért küzdő angyalföldi futballistákkal. Mindezt Vancsa Miklós ügyvezető igazgató is megerősítette, szerinte számítanak Szili Attilára.
Legfrissebb hírek

Rodri: Valaki biztosan segített nekem odafentről

Foci vb 2026
18 perce

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
7 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
7 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
7 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
8 órája