Három csatárral támadunk

– Arra gondoltam, hogy eljöhet ez a pillanat – mondta Gellei Imre szövetségi kapitány, amikor a ma este magyar idő szerint 20, helyi idő szerint 21 órakor kezdődő Lettország–Magyarország Eb-selejtező előtt leültünk beszélgetni a rigai SAS-hotel halljában. – Nem akarok nagyképűnek tűnni – aki ismer, tudhatja, a harsogás távol áll tőlem –, de tény: Bozóky Imre elnökkel, Puhl Sándor alelnökkel és Berzi Sándor főtitkárral a Portóban rendezett Európa bajnoki-selejtezők sorsolása után, majd a stockholmi csoportegyeztető során úgy taktikáztunk a tárgyalóasztalnál, hogy lehetőleg az utolsó előtti csoportkörre mi úgymond pihenten érkezzünk, és lehetőség szerint ne valamelyik favoritcsapat ellen küzdjünk. Ez bejött. Mi szombaton nem léptünk pályára, és úgy érkeztünk Rigába, hogy bár egy roppant kemény ellenféllel küzdünk meg, azonban okkal lehetnek győzelmi reményeink, vagy – és erre is gondolni kell, hiszen jó csapat lesz az ellenfelünk – a döntetlenre mindenképpen jók lehetünk.
– Tudom, hiszen a lettországi indulás előtt többször elmondta, nem számolgatja az esélyeket, most mégis szembesíteném azzal, hogy ha a svédek megverik a lengyeleket, a válogatottunk pedig nyer Rigában, akkor a pótselejtezőt érő második hely biztos. Azonban előfordulhat, hogy a svédek ma kikapnak, mi pedig nyerünk, és ezt követően a lettek a zárókörben sikeresek lesznek Stockholmban, mi pedig október tizenegyedikén két vállra fektetjük a lengyeleket, akkor csoportelsőként jutunk el Portugáliába.
– Mire elmondta, beleszédültem. Most képzelje el, hogy ha a játékosokat ezzel a tétellel ébreszteném és fektetném… Nem, nem, továbbra sem számolgatok így. Annál is inkább, mert nem afféle statisztikus kívülállóként vezetem ezt a csapatot, hanem nagyon is belülről élem meg mindazt, ami a válogatottnál zajlik, illetve a berkeinken belül történik, emígyen ez a mostani történet sem rólam, az edzőről, a kapitányról szól, hogy én mit számolok. Nem az a fontos, hogy én milyen esélyeket látok, hogy én mit akarok elérni egyetlen meccs apropóján. A játékosoknak velem együtt kell eljuttatniuk egy üzenetet mindazokhoz, akik szurkolnak a sikerünkért: mi mindent megteszünk azért, hogy sikeres legyen a magyar válogatott. Lehet közhely, lehet afféle pátosz, mégis igaz – legalábbis a mi közösségünkre ez jellemző –, hogy az alázat, a küzdeni tudás, egymás segítése és megbecsülése, valamint a magunk jól felfogott érdeke megkívánja azt, hogy higgyünk a sikerességünkben. Ennél tán nem is kell több, ugyanis ez a csapat minden olyan kitételnek megfelel, amely alapján győztesen hagyhatja el a pályát.
– Csak kicsikarom magából, hogy igenis érzi, micsoda nagy lehetőség előtt áll…
– Nos, ha a szerződésem oldaláról közelítem meg a kérdést, akkor azt felelhetem: kapitányként arra szerződtem, a kvalifikáció végén legyen meg a válogatott esélye arra, hogy kijusson az Európa-bajnokságra. Ez a kitétel az Izlanddal szembeni, a Svédország elleni első Eb-selejtező mérkőzést megelőző időszaktól kőkeményen érvényesül. Ez az én terhem, a játékosoknak azonban ettől még nem kell mást tenniük, mint amit a profizmusuk rájuk ró, azaz nekik, a sportembereknek is tudniuk kell, hogy most Lettország, majd Lengyelország ellen milyen esélyük van.

– Akkor ez a lényeg: ők tudják? Tudják-e, hogy a mostani remélt győzelem hihetetlen hatást válthat ki Magyarországon: a futballban évtizedek óta csalódó emberek újra reménykednek majd, mi több, még jobban szeretik a válogatottat, sőt, újra szeretni kezdik ezt a játékot?
– Persze hogy tudják, mégpedig azért, mert pontosan tudták eddig is. Félreértés ne legyen: a szokás, hogy valaki címeres dresszt nyerhet, csak a mérkőzések előtti tájékoztatók során rendezett kedveskedő sorsoláson érvényes. Azok a játékosok, akiket behívok a keretbe, soha sem ajándékba kapták a válogatott mezt. És tudja, azok, akik most sérülés vagy egyéb ok miatt nem lehetnek a csapattal, ugyanúgy küzdenek azért, hogy később ők lehessenek azok, akik pályára léphetnek. A sérült és az ősszel már biztosan nem játszó Urbán Flórián például azt mondta nekem: Imre bá', tudom, hogy a tavasszal jönnek a nagy meccsek, és azokon már én is ott leszek.
– Ha már Urbán Flórián… Rosszabbkor nem is jöhetett volna a sérülése, hiszen a hiányzása miatt a lettek ellen kissé felforgatja a csapatot. Megteszi, hogy az összeállításon "végigfutva” elsorolja azt, hogy kitől mit vár?
– Persze. A csapatkapitányi tisztséget viselő kapusunknak, Király Gábornak nyugalmat kell adnia. Olyan kisugárzása kell legyen, ami a többieket arra sarkallja, hogy hiba nélkül képesek megoldani a feladatot. Merthogy ez a selejtező nem lesz könnyű. Láttam Lettországot a Balti-kupán – amelyet nem mellékesen a mostani ellenfelünk nyert meg –, és tudom azt, hogy ez az amúgy gyors, agreszív futballra képes csapat csípni, harapni fog. Sikertelen hazai selejtezőn vannak túl, bennük is buzog az akarás jócskán…
– …ne haragudjon, hogy közbevágok: mennyire inti ez óvatos futballra a válogatottat?
– Nem játszunk majd bunkerfocit, de – és ez lényeges – ha a mieinket – bocsánat a szóért – leköpik, ha vesén vágják, ha megrúgják, akkor azt úgy kell a pályán belül kezelni, hogy ne veszítsük el a játékvezető szimpátiáját. Ilyen helyzetekben nem könnyű higgadtnak maradni. Erről azonban beszélgettem a játékosokkal, és még egyszer mondom: bízom abban, hogy csapatkapitányként Király Gábor is nyugalmat ad majd. A védekezésben rengeteget számíthat majd Lipcsei Péter rutinja, ugyanakkor szokatlanabb teher hárul Lisztes Krisztiánra, hiszen neki a középpálya tengelyében gyaníthatóan egyforma arányban kell a támadásokat és a védekezést segítenie. Kulcsszerep az övé, mint ahogyan a középső védő Dragóner Attilára is hasonló feladat vár, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy neki egész egyszerűen nem szabad hibáznia, és úgymond fejben végig koncentrálva kell végigbrusztolnia ezt a találkozót. Juhár Tamás a tudása legjavát nyújtva küzdhet majd, mert pontosan látható, hogy Újpesten Mezey Györgytől remek alapokat kapott erre a válogatott fellépésre. A szélső középpályás Fehér Csabától azt kértem, hogy most ne legyen szerény, igenis hallassa a hangját, és úgy küzdjön, ahogyan csak ő tud: fáradhatatlanul. Abban biztos vagyok, hogy a csapat motorja most is Dárdai Pál lesz, és éppenséggel szeretném, ha a Hertha középpályására jellemző dinamizmus szabná meg a balján szereplő Lőw Zsolt futballját is.
– És akkor ugyebár következnek a csatárok. Tudja, az elődeihez képest irigylésre méltó helyzetben van, hiszen válogatott meccsen gólt is rúgni tudó játékosai vannak. Nagy kincs ez.
– Mind Gera Zoltán, mind Fehér Miklós, mind Szabics Imre szerepelt az általam irányított utánpótlás-válogatottban, úgyhogy a képességeiket illetően képben vagyok. Amúgy a kérdésében van a válaszom is: valóban olyan tehetségekről van szó, akiknek aranyfedezete a góllövés tudománya. Gera Zoltántól most azt kértem, legyen önzőbb, legyen önmaga számára fontos a góllövés, Szabics Imre eddig igazolta az országos várakozást, remélem, megismétli az eddigi eredményes játékát. Fehér Miklós hullámzóbb futballt produkáló játékos, azonban ő most abban az időszakában van, amikor nemcsak hogy jól teljesít, hanem remekül érzi a kaput is.
– Hallgatva ezt a mini taktikai beszámolót, az az ember érzése, amikor a dán Bo Larson lefújja ezt a rigai Eb-selejtezőt, akkor ön, kapitány úr csak elgondolkodhat azon: vajon nem edzői pályafutásának egyik legboldogabb napja volt ez?
– Ha a statisztikákban van morzsányi igazság, akkor annak a csapatnak hatvankét százalék esélye van a győzelemre, amelyik az első gólt rúgja. Ha este a lettek ellen most mi szerezzük az első gólt, akkor… De nem, nem szabad spekulálni! Én abban hiszek, hogy az izlandi mérkőzéstől kezdve nem volt hiábavaló az energiabefektetésünk. Az elvégzett munka, a remek közösség megléte ad hitet mindannyiunknak. Nyerni akarunk.