Már jöhetnének a kritikák

– Izgultak a lett–lengyel meccsen?
– Nem volt különösebb szurkolás, mert tudjuk, nekünk saját magunkkal kell foglalkozni – mondta Király Gábor. – Persze, mi is tudjuk, hogy a lengyelek győzelmükkel felzárkóztak, és megnőtt az esélyük, hogy a második helyen végezzenek…
– Egy pillanat: a második helyre éppenséggel a magyar válogatott is pályázik…
– …és úgy folytattam volna a mondatot, hogy azt azért ne feledjük, lépéselőnyben vagyunk a mögöttünk állókkal szemben. Jó dolog, hogy számolgatunk, és hogy van esély, ám csak egy dolog számít, mégpedig az eredmény, hiszen mindenki ennek alapján ítéli meg csapatunkat. Most van esélyünk, hogy jól teljesítsünk, a legjobb esetben már szerdán biztosíthatjuk második helyünket.
– Ez esetben már csak örömfutball lenne a lengyelek elleni záró mérkőzés?
– Arról szó sincs! Ha marad sanszunk, igenis megpróbáljuk befogni a svédeket.
– Milyen összecsapásra számít? Mint kapusnak, csak azt kívánhatjuk, minél kevesebb dolga legyen.
– Mindegy, mennyit leszek foglalkoztatva, a lényeg, hogy nyerjünk.
– Csapatkapitányként még nagyobb a felelőssége: önre hárul a feladat, hogy ha kell, buzdítsa, hajtsa a társaságot.
– Amióta együtt vagyunk, az akarattal, a lelkesedéssel és a küzdőszellemmel nincs probléma. Senkinek sem kell külön szajkózni, mekkora lehetőség előtt állunk, és a munka iránti felfogásban semmi különbség nincsen a várhatóan kezdőként és csereként számításba vett játékosok között.
– Mit jelenthet önöknek egy nagy siker?
– Magyarországnak és a magyar labdarúgásnak jelenthet sokat, ha kijutnánk Portugáliába. Tudom, sokan drukkolnak ellenünk, és a kritikus hangok akkor sem csendesednének, ha kvalifikálnánk magunkat a kontinensviadalra.
– No, azért a kijutással nagy örömet szereznének…
– Egyelőre mindenki várakozó állásponton van. Ha pozitív eredményt érünk el, akkor majd felerősödhetnek azok a hangok, hogy pofozógépnek utazunk ki a döntőre. Így volt ez korábban, ezerkilencszáznyolcvanhatban is: pedig számomra az a válogatott volt az igazán eredményes, utolsó, nagy csapat. Azzal senki nem foglalkozik, hogy Mezey György együttese kijutott a világbajnokságra, mindenki a szovjetek elleni hat nullás eredményt emlegeti ma is.
– Ennyire rossz a futballunk megítélése?
– Magyarok vagyunk. Én is közel hasonlóan gondolkozom, és ez ellen nem tudok mit tenni.
– Lenne egy javaslatom arra, hogyan lehetne megváltoztatni a közhangulatot…
– Ne is mondja, tudom: első lépésben ki kellene jutni az Eb-re. Csak rajtunk múlik.
– Akkor jöhetnek a kritikusok: úgyis pofozógépek leszünk Portugáliában…?
– Bár már ott tartanánk.