Kár törődni a rossz előjelekkel

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.06. 20:53
Címkék
LengyelországLettország 20 és SvédországSan Marino 60. A két pénteki eredmény (tegyük hozzá: U21-es Eb- és olimpiai selejtezőkről van szó) nem feltétlenül a magyaroknak kedvező, ám Róth Antalt és játékosait nem érte meglepetésként, hogy hazai sikerek születtek, hiszen az erőviszonyokat ismerve erre számítottak.
De ez semmit nem jelent, az ugyanis örömteli tény, hogy bár számolgatni kell, a magyar fiatalok sorsa saját kezükben (vagy stílszerűen: lábukban) van. A képlet egyszerű: kedden Lettországban, majd októberben hazai pályán Lengyelország ellen kell nyerni, ez esetben a csoport második helye biztos, nagy szerencsével azonban még első helyen is végezhet a gárda. Mivel az összes meccsét lejátszó San Marino nulla ponttal selejtezett, tisztábban lehet látni, íme tehát egy kis számolgatás: a mieink csak abban az esetben zárhatnak az élen, ha a két győzelmen kívül kedden a lengyelek ikszelnek a svédekkel, majd az északiak a záró körben kikapnak az eddig csupán a San Marinó-iak ellen diadalmaskodó lettektől. Valljuk be, ez utóbbira csekély az esély… No, de hagyjuk a matematikát, ennél ugyanis sokkal fontosabb, hogy a válogatott kedden 17 órakor sikerrel vegye a rigai akadályt. A dolgok jelen állása szerint ez viszont nagyon nehéz lesz… A szövetségi edző ugyanis különböző okok miatt négy futballistára nem számíthat Lettországban: sérülése okán maradt ki a keretből Juhász Roland és Czvitkovics Péter, sárga lapos eltiltását tölti Buzsáky Ákos, míg kiállítása miatt hagyja ki a keleti túrát Pusztai Olivér. És akkor még egy rossz hír: a bajnoki címvédő MTK Hungária futballistája, Pandur Péter a Kecskemét elleni Magyar Kupa-öszszecsapáson kapott egy rúgást a vádlijára, és hogy utazik-e, az csak vasárnap dől el.A rossz előjelekkel azonban nem kell törődni, ez a gárda ugyanis képes arra, hogy ilyen helyzetben is három ponttal térjen haza Lettországból…
A 4. csoport állása
1. Lengyelország 6 5 1 21–4 16
2. Svédország 6 4 1 1 19–7 13
3. Magyarország 6 4 2 16–9 12
4. Lettország 6 2 4 7–13 6
5. San Marino 8 8 5–35 0
A 4. csoport állása
1. Lengyelország 6 5 1 21–4 16
2. Svédország 6 4 1 1 19–7 13
3. Magyarország 6 4 2 16–9 12
4. Lettország 6 2 4 7–13 6
5. San Marino 8 8 5–35 0
A további menetrend: Lengyelország– Svédország, Lettország–Magyarország (szeptember 9.), Svédország–Lettország, Magyarország–Lengyelország (október 11.)
Legfrissebb hírek

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
16 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
23 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
42 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
46 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
56 perce

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
2 órája

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik