Vereség után dicséret

TÓTH PÉTERTÓTH PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.08.21. 21:19
Címkék
Kezdődhet a visszaszámlálás: kevesebb, mint három hét van a magyar válogatott szempontjából sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőig, amelyet Lettországban játszanak majd. Kétségtelen, az év legfontosabb találkozója vár Gellei Imre együttesére.
Gellei Imre szerint elsôsorban a helyzetkihasználásban kell javulnia a válogatottnak (Fotó: M. Németh Péter)
Gellei Imre szerint elsôsorban a helyzetkihasználásban kell javulnia a válogatottnak (Fotó: M. Németh Péter)
Gellei Imre szerint elsôsorban a helyzetkihasználásban kell javulnia a válogatottnak (Fotó: M. Németh Péter)
Gellei Imre szerint elsôsorban a helyzetkihasználásban kell javulnia a válogatottnak (Fotó: M. Németh Péter)
Gellei Imre szerint elsôsorban a helyzetkihasználásban kell javulnia a válogatottnak (Fotó: M. Németh Péter)
Gellei Imre szerint elsôsorban a helyzetkihasználásban kell javulnia a válogatottnak (Fotó: M. Németh Péter)
Persze ezt a mondatot korábban már sokszor leírtuk, elvégre, ha némi remény látszik a magyar futball felemelkedésére, máris hasonló jelzőkkel rukkolunk elő. Mégis: ezt le kellett írni, hiszen a honi labdarúgás jelenkori helyzete – pozitív vagy negatív irányba – rengeteget változhat a következő hónapokban. Mert az tagadhatatlan, a 2004-es portugáliai Eb-döntőbeli részvétel sokat lendítene az oly régóta várt felemelkedés ütemén. Ha viszont lecsúsznánk a 16 együttest felvonultató seregszemléről, nos, akkor minden maradna a régiben. Márpedig ezt senki sem szeretné…
Szóval kevesebb mint három hét van a lettországi kirándulásig, majd rá egy hónappal hazai pályán fogadjuk Lengyelországot, s e két találkozón kellene megerősíteni a negyedik csoportban jelenleg elfoglalt második helyezést, hiszen akkor pótselejtezőt vívhatna a válogatott. Éppen a csapat előtt álló feladatok miatt rendhagyó visszapillantó beszélgetést olvashatnak Gellei Imre szövetségi kapitánnyal a szerdai, Muraszombatban lejátszott Szlovénia elleni felkészülési mérkőzés után – merthogy ez a visszapillantás egyben előretekintés is a közelgő feladatokra.
– Kezdjük a kevésbé fontossal: hogyan tetszett, és miként értékeli csapata szerdai produkcióját?
– A kérdést nem innen közelíteném meg, mert számunkra igenis minden összecsapás nagyon fontos, hiszen a futball mégiscsak a szórakoztatóipar része, és ha másért nem, a Szlovéniába ellátogató rengeteg magyar szurkoló miatt szerettünk volna jól játszani – kezdte értékelését a 2–1-es vereséggel végződött találkozó után a szövetségi kapitány. – Jól, és persze eredményesen. Előbbi, azt gondolom többé-kevésbé összejött, csupán azt sajnálhatjuk, hogy nem sikerült legalább döntetlent elérni.
– Ez talán azzal magyarázható, hogy az ellenfél már a harmadik percben vezetést szerzett.
– Na látja, így nem szabad kezdeni egy találkozót, egy fontos tétmeccsen jobban kell koncentrálni. Mondom ezt akkor is, ha szerencsétlen körülmények között kaptuk a gólt, és utólag Goran Sukalo is elismerte, hogy a kezéről pattant a hálóba a labda. A szlovének ezután széttördelhették a játékot, s a mi támadásainkat is rendre megakasztották. Ne feledjük, közben arra is figyelnünk kellett, hogy nagyon ne nyíljunk ki, hiszen a túloldalon remek támadók szerepeltek, akik pillanatok alatt helyzetbe kerülhettek volna – elég csak Zlatko Zahovic vagy Milenko Acimovic nevét említeni. Éppen azért az első félidő visszafogottabbra sikeredett, ám két nagy lehetőségünk így is adódott, és ki merem jelenteni, nem játszottunk alárendelt szerepet. A szünetben egyedül a kapusposzton cseréltem, és még együtt hagytam a csapatot, de aztán kipróbáltam az újakat is a szerkezet megváltoztatása nélkül. Fizikálisan végig bírtuk az iramot – persze ez elvárható a válogatottól –, a tanulság, hogy a következő három hétben a helyzetkihasználásunkon kell javítani, mert csak az eredményesség vihet ki minket Portugáliába.
– Néhány csapatsportágban, mint például a kézilabdában, a vízilabdában vagy a jégkorongban külön variációkat találnak ki a szakemberek az emberelőnyös helyzetekre. Nos, szerdán húsz percig tíz ember ellen kellett játszani, ám így is gólt kaptunk.

A kép megtévesztô: Nastja Ceh (balra) ritkán engedte Dárdai Pált szabadon kapura lôni (Fotó: Németh Ferenc)
A kép megtévesztô: Nastja Ceh (balra) ritkán engedte Dárdai Pált szabadon kapura lôni (Fotó: Németh Ferenc)
A kép megtévesztô: Nastja Ceh (balra) ritkán engedte Dárdai Pált szabadon kapura lôni (Fotó: Németh Ferenc)
– Előnyben szét kellett volna húzni az ellenfelet, a széleken lett volna célszerű támadásokat vezetni, s bár tudtuk, mit kellene megvalósítani, ez nem mindig sikerült. Való igaz, kaptunk egy gólt, amelynek körülményeit még nem elemeztem, de ezek után végig futnunk kellett az eredmény után. Megjegyzem, több cserejátékosunk, mint például Böőr Zoltán vagy a gólszerző Fehér Miklós lendületet vitt a játékba.
– Látható volt, hogy az ötvenedik válogatottságát ünneplő Lipcsei Péternek új szerepkört szánt, míg Lisztes Krisztiánt az irányító pozícióból a középpályára rendelte vissza, ami egyben azt is jelentette, hogy eggyel több támadó felfogásban futballozó magyar volt a pályán. Bevált ez a taktika?
– Lipcseivel kapcsolatban: nem csupán a kényszer, hanem a szakmai kíváncsiság is magyarázza, hogy a védelemben próbáltam ki, s Péter ezt a feladatot remekül ellátta. Mivel Lisztes Krisztián előtt három támadó, Gera Zoltán, Kenesei Krisztián és Szabics Imre szerepelt, azt vártam, hogy aktívabb legyen a támadójátékunk, s több gólhelyzetet teremtsünk ellenfelünk kapuja előtt. Nos, ez megtörtént.
– Ha már a csatároknál tartunk: kedden dőlt el, hogy ha csak rövid időre is, Kenesei Krisztián külföldön folytatja pályafutását. Kínából is be lehet kerülni a válogatottba?
– Természetesen a kínai szerződés nem kizáró ok a válogatott keretből. Hogy Kenesei formáját ellenőrizni tudjam, az az én feladatom, nekem kell megoldani. Ami pedig Krisztián dolga: minél több gólt rúgni, s persze játszani az új csapatában. Ez egyébként mindenkivel szemben igény, mert ha az általam számításba vett futballisták játékban vannak, az nekem is nagy könnyebbség.
– A mérkőzést követő sajtótájékoztatón kijelentette, kezd összeállni a fejében az a csapat, amely eredményesen térhet haza Lettországból.
– Ezzel sok újat nem mondtam, hiszen ez egy folyamat része, ami kapitányi kinevezésem óta tart. Csupán megerősíteni akartam, hogy adott az a keret, amellyel sikereket érhetünk el. Ehhez egyébként az kell, hogy felépítsünk valamit, amiből győzelmek születhetnek, s ebben a garnitúrában ez most benne van. Nem csupán Bojan Prasnikar szlovén kapitány kulturált futballunkkal kapcsolatos elismerő szavai estek nagyon jól, hanem a mérkőzésre átruccanó Zala megyei drukkerek megjegyzése is, akik a találkozó után azt mondták: "Kapitány úr, végre van csapatunk!” Hallottam, Üzbegisztán hazai pályáján győzte le Lettországot, ám ez engem kevéssé foglalkoztat, mert tudom, szeptember tizedikén nem csupán a játékosok, hanem a helyi szurkolók is mindent megtesznek majd azért, hogy legyőzzenek bennünket. Nekünk csak saját magunkkal szabad foglalkoznunk, pontosan azért, hogy élni tudjunk a kínálkozó lehetőséggel. És azért, hogy ne "csak” csapatunk, hanem Eb-résztvevő csapatunk legyen…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik