Nem lesz könnyű erőpróba

Vágólapra másolva!
2003.08.16. 21:17
Címkék
Szerdán 17 órakor a szlovén nemzeti együttessel vív barátságos mérkőzést a magyar válogatott. A keret vasárnap találkozik a Puskás Ferenc-stadionban, a játékosok az ebédet még Budapesten költik el, majd Hévízre utaznak, és ott a Hotel Európában készülnek kedd délutánig. Ekkor a társaság Muraszombatba buszozik, ahol délután 18 órától a másnapi mérkőzés helyszínén tréningezik.
Gellei Imre szövetségi kapitány a következő napokban elsősorban a pszichés felkészítésre fekteti majd a hangsúlyt, stábja segítségével feledtetni igyekszik a játékosokkal az előző bajnokságot beárnyékoló eseményeket, amelyek egyáltalán nem szolgálják az elengedhetetlenül nyugodt, koncentrált munkát. Ezzel együtt – jelentette ki a szakember – a szlovénok ellen is olyan produkciót kell nyújtaniuk a játékosoknak, amely révén maguknak is bizonyítják, hogy szeptemberben a lettországi Eb-selejtezőn képesek megszerezni a három pontot.Gellei Imre annak ellenére is reménykedik a győzelemben, hogy a szerdai rivális előkelőbb helyen áll a FIFA-világranglistán: Magyarország a 48., Szlovénia a 30. pozíciót foglalja el. Ráadásul árulkodó az is, hogy délnyugati szomszédunk válogatottja részt vett a legutóbbi világbajnokságon és a három évvel ezelőtti Eb-n egyaránt. A kapitány felhívta a figyelmet a szlovénok kapusára, a belga Lokerenben játszó Mladen Dabanovicra, és kiemelte, akad játékosuk az FC Portóban, a Tottenham Hotspursben, a Kaiserslauternben, a Bruges-ben, a Benfica sztárját, Zlatko Zahovicot pedig minden futballrajongó ismeri. Nem lesz tehát egyszerű dolga a magyar csapatnak, ám igaz az is, aligha lesz könnyebb a lettek elleni Eb-selejtező-fellépés…Amúgy a válogatott jelenlegi helyzetét nagyban nehezíti a zsúfolt program, a meghatározó futballisták olyan klubokban szerepelnek, amelyek nemzetközi kupameccseket játszottak ezen a héten. A légiósok között akad olyan is, aki hétfőn szerepel bajnoki mérkőzésen klubcsapatával, így a vasárnap délelőtti találkozó után folyamatosan érkeznek majd a futballisták a hévízi edzőtáborba, mi több, Bódog Tamás (Mainz) csak kedden, Muraszombatban csatlakozik a kerethez. A szerdai találkozó kezdési időpontja 17 óra, helyszíne a Fazanerija-stadion, és a találkozóra osztrák játékvezetőt, Wolfgang Sowát delegálta az UEFA, segítői honfitársai, Wojciech Gorgon és Andreas Fellinger. A mérkőzésre kaphatók belépők, mégpedig az összes hazai IBUSZ-irodában 3200 forintért. A találkozót a Magyar Televízió és a Petőfi Rádió élőben közvetíti.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
24 perce

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
42 perce

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
44 perce

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
50 perce

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
50 perce

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
51 perce

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
55 perce

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik