Sporttal a rasszizmus ellen

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2003.08.05. 21:05
Címkék
Történetének legfontosabb eseményére készül a magyar cigányválogatott. A Puskás Ferenc-stadionban augusztus 10-én vasárnap rendezik meg a "Sporttal a rasszizmus ellen nevű futballgálát.
Az eseménnyel kapcsolatos keddi sajtótájékoztatón Bozóky Imre, az MLSZ elnöke elmondta: a maga nemében egyedülálló rendezvényen szeretnének játéklehetőséget adni több cigány származású tehetségnek. A vasárnapi program délelőtt tíz órakor kezdődik, 13 órakor a cigány ifjúsági válogatott játszik a szlovén utánpótláscsapattal. Délután három órától a Salgó László főkapitánnyal felálló rendőrválogatott ellen lép pályára a cigányválogatott öregfiúk csapata. A nap fénypontjának ígérkezik a 18 órakor kezdődő Magyarország–Anglia kisebbségi válogatottak mérkőzése, ezt a találkozót az m2 élőben közvetíti. Az elmúlt hetekben felkészülési mérkőzésen Szlovéniában győztes magyar gárda tovább erősödik: pályára lép ugyanis az MTK három játékosa, Halmai Gábor, Pisont István és a brazil Welton Silva is.
Legfrissebb hírek

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
1 perce

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
22 perce

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
7 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
7 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
7 órája