Szimcsák István halálára

BUDAI MIKLÓSBUDAI MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.07.28. 21:41
Címkék
Amint arról már hétfői számunkban hírt adtunk, hosszas szenvedés után 70 éves korában vasárnap elhunyt Szimcsák István, az MTK, majd a Vasas válogatott balszélsője.
Gyors, pontos, megbízható. Ezekkel a tulajdonságokkal jellemezhető az MTK (Vörös Lobogó) egykori kiváló balszélsője. Bukovi Márton, a Hungária körúti legénység mestere 21 évesen, 1954 tavaszán a Vasas Izzó elleni mérkőzésen bizalmat szavazott neki, és olyan nagyszerű futballisták között mutatkozott be az NB I-ben, mint Hidegkuti Nándor, Sándor Károly, Kovács Imre, Palotás Péter, Lantos Mihály. Aztán 1955-től már állandó tagja volt az együttesnek, és 1963 végéig az is maradt. Bajnoki címet az 1957–58-as idényben nyert, és kétszer vehette át az akkor nagyon rangos KK-t. E sorozatban az 1955-ös szezonban az elődöntőben a korszak két kiemelkedő csapata, a Vörös Lobogó és a Bp. Honvéd került szembe egymással. Előbb a Népstadionban 75 ezer néző előtt a Honvéd nyert 5:2-re, s bár senki sem gondolta, hogy a Vörös Lobogó jut a döntőbe, a visszavágón pazar játékkal 5:1-re nyertek Hidegkutiék. A döntő, a prágai UDA (a későbbi Dukla) ellen már edzőmeccsnek számított, 6:0-ra győzött itthon a VL. Az 1963-as KK-döntőben aVasas volt az MTK ellenfele, s az első meccs 2:1-es MTK-sikere után a visszavágó 1:1 lett.Sok sikeres bajnoki alakítása közül kiemelkedik az 1961 tavaszán megvívott Ferencváros elleni derbi: három gólt szerzett az örökrangadón, 4:2-re diadalmaskodott az MTK. Az NB I-ben összesen 204 mérkőzést játszott és 33 gólt ért el. 1963 végén Angyalföldre igazolt, s utolsó élvonalbeli mérkőzése a Komló–Vasas derbi volt.A válogatottban hat alkalommal játszott. Már 1955-ben bekerült a nemzeti csapatba, a májusi skandináv túrán játszott két találkozón, majd négy évvel később hívták meg újra a legjobbak közé. Utoljára 1961 szeptemberében az NDK csapatát Kelet-Berlinben 3:2-re legyőző együttesben futballozott.
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
10 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
31 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
35 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
57 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik