Ezer belépőt kap az MLSZ

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.07.24. 22:01
Címkék
A labdarúgó-válogatott menedzsere, Magyar Zoltán Szlovéniába utazott, hiszen a nemzeti együttes követ-kező ellenfele augusztus 20-án 17 órakor szomszédunk csapata lesz.
Gellei Imrének az Európa-bajnoki selejtezők folytatására készülő együttese Muraszombaton lép pályára, vagyis a két ország határához közel, mintegy 30 kilométerre. Magyar Zoltán előbb Barcsot kereste fel, itt játszik ugyanis augusztus 20-án a magyar U20-as válogatott Horvátországgal Alpo–Adria-kupa-találkozót. Mivel a futballpálya mellett rendezik a barcsi ünnepségeket, a szervezők azt remélik, több ezer nézője lesz a meccsnek.Ami a muraszombati összecsapást illeti, a találkozót egy ötezer férőhelyes, korszerű stadionban rendezik majd meg. Gellei Imre csapata augusztus 17-én, vasárnap találkozik, aztán Hévízre utazik, és innen a mérkőzés előtti napon buszozik át a szlovéniai városba, ahol a találkozó helyszínén edz majd. Az MLSZ az összecsapásra 1000 jegyet kap, ezeket az IBUSZ-irodákon keresztül terjesztik augusztus első felétől, de a stadion pénztárai is nyitva lesznek a találkozó napján.Megváltozott az olimpiai válogatott 19-ei mérkőzésének helyszíne. Róth Antal szövetségi edző együttese nem Lendván lép pályára, itt ugyanis nem készült el az új stadion, hanem a Muraszombat közelében lévő Beltinciben (Belatinc). Az U21-es összecsapás 16 óra 30 perckor kezdődik.Magyar Zoltán pénteken Lettországba utazik; mint ismeretes, a válogatott Rigában játssza következő Eb-selejtezőjét.
Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
48 perce

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
50 perce

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador – viharszünet

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
1 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2 órája

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik