Névjegy
TÓTH JÓZSEF
Született: 1951. december 2., Mosonmagyaróvár
Klubjai játékosként: Pécsi MSC, Újpesti Dózsa, MTK-VM, Kraft (finn)
Élvonalbeli mérkôzéseinek/góljainak száma: 456/5
Legjobb eredményei: 2x magyar bajnok (1978, 1979), 2x Magyar Népköztársaság Kupa-gyôztes (1982, 1983)
Válogatott mérkôzéseinek/góljainak száma: 56/1
Az elnyűhetetlen balhátvéd
Huszonegy éve, a Kupagyőztesek Európa-kupája második fordulójában a sorsolás szeszélye folytán az Újpesti Dózsa a Real Madridot kapta ellenfeléül. Egyértelműen a spanyol csapat volt a találkozó esélyese, de természetesen mi, újpesti játékosok mindent megtettünk azért, hogy maradjon sanszunk a budapesti visszavágóra. Kikaptunk 31-re, ám ennek ellenére nem vallottunk szégyent. A mezőny legjobb játékosa ezen a mérkőzésen Tóth József volt, akire a királyi gárda vezetői is felfigyeltek. Jómagam mint a lilák labdarúgója pontosan tudtam: Jokka (ez volt Tóth József beceneve) megállta volna a helyét a Madridban is. Fáradhatatlan, elnyűhetetlen, csupaszív védő, vele együtt játszani remek volt.

Ha Tóth József a múltba réved, akkor lelki szemeivel látja, magyar légiósként akár a Real Madrid együttesét is erôsíthette volna (Fotó: M. Németh Péter)

Ha Tóth József a múltba réved, akkor lelki szemeivel látja, magyar légiósként akár a Real Madrid együttesét is erôsíthette volna (Fotó: M. Németh Péter)
– Ha jól emlékszem, más külföldi csapatok is szívesen láttak volna a soraikban.
– Az 1982-es, spanyolországi világbajnokság után az Austria Wien megkeresett, megállapodtunk, de természetesen valaki itt is keresztülhúzta a számításomat. Meggyőződésem, hogy néhány magas rangú embernek nem tetszett a szókimondásom, és ott tettek keresztbe, ahol csak tudtak. Úgy érzem, nagyon rosszkor születtem, hiszen manapság egy ilyen kaliberű futballista, mint amilyen én voltam akkor, sikerrel megalapozhatja a jövőjét, nekünk az ezerhatszáz forintos győzelmi prémiumokból sokkal nehezebb volt.
– Így már értem, hogy miért sikeredett ilyen hosszúra a hazai karriered…
– Ha csak az itthoni pályafutásom nézem, akkor elégedett lehetek. Tizenhat évet játszottam a magyar első osztályban. Nem voltam vándormadár-típus, ezt az időszakot mindössze három egyesületnél töltöttem el. Felejthetetlen éveket éltem meg Pécsett, Újpesten, és az MTK-ban.
– Ami a válogatottságot illeti, szintén nem lehet okod panaszra.
– Két világbajnokságon is részt vettem, bár igazából egyiken sem tudtunk maradandót alkotni. 1978-ban, az Argentínában rendezett vébét megelőzően a magyar vezetők elkövettek egy óriási hibát, két hónapig edzőtáboroztatták és utaztatták a csapatot. A hosszú bezártság miatt mindennaposak voltak a veszekedések. Nagy bakinak bizonyult a főpróbának szánt, angolok elleni összecsapás is a Wembleyben. A négy egyes vereség teljesen összetört minket. A csoportbeosztás is rettenetesen nehéz volt. A házigazdán kívül Franciaország és Olaszország várt ránk. Mindent egybevetve, nem sok esélyünk volt a továbbjutásra.
– Négy évvel később sem jutottunk túl a csoportküzdelmeken.
– Spanyolországban jobban szerepeltünk, mint Argentínában. A mindent eldöntő mérkőzésen a belgákat kellett volna megverni, és nyolcvan percig nem is volt gond, de aztán kihagyott a védelem egy pillanatra, és meg kellett elégednünk a döntetlennel, ami ugyebár a kiesést is jelentette.
– Aztán az 1986-os mexikói világbajnokságon már nem vettél részt.
– Generációváltás volt a válogatottnál – na, de ezt pontosan tudod –, és én abba a csapatba már nem fértem bele. Mezey György vezetésével nagyszerű gárda alakult ki, bár megjegyzem, ennek a csapatnak sem volt több szerencséje a szerepléssel, mint nekünk.
– Nézzük tovább: igaz, hogy nem a karriered csúcsán, de végül is sikerült külföldre szerződnöd.
– Így van, 1986 nyarán Finnországba igazoltam a harmadosztályú Kraft együtteséhez. Ez teljesen amatőregyesület volt, és a futball mellett az elnök zöldség-nagykereskedésében dolgoztam, de nem kellett megszakadnom. Remélem, ha eljön az ideje, akkor majd északról is kapok nyugdíjat. Az alakulat legnagyobb sikere a másodosztályú bajnoki cím volt, engem pedig megválasztottak az osztály legjobbjának, amiért kaptam egy aranyórát. Tizenegy évet töltöttem kint, hívnak is vissza, de az ottani ritmus nem nekem való, én a pörgősebb életet szeretem.
– Ha már a pörgést említed: ötvenkét esztendősen is aktív labdarúgó vagy. Hogyan bírod?
– A Budapest első osztályában szereplő Multi Rocco gárdájában játszottam, de lehet, hogy most átigazolok. Nagyon szeretem a labdarúgást, és amíg erővel bírom, eszem ágában sincs abbahagyni.
– Az edzősködés nem elég?
– Eddig túl sok örömöm nem volt benne. 1998-ban Sarlós Andrással együtt felkértek a dorogi együttes szakmai irányítására, aztán egy hazai döntetlen és egy idegenbeli vereség után kirúgtak minket az eredménytelenségre hivatkozva. Utána Mátyásföldön dolgoztam két és fél évet, majd az NB II-es Budakalász következett. Itt a kollégákkal együtt teljesítettük, amit vállaltunk, benntartottuk az együttest, ennek ellenére teljes a bizonytalanság. A csapat indul a bajnokságban, de egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is én ülök a kispadján.
– Miből élsz?
– A feleségemnek van egy kozmetikai üzlete, de nekem semmi kedvem illatszereket árulni, inkább az motivál, hogy visszakerüljek a magyar foci vérkeringésébe. Elvégeztem az UEFA B-licences tanfolyamot, és a közeljövőben beiratkozom az A-ra is. Nagyon nehezen viselem el, hogy sokszoros válogatott játékosok szinte könyörögnek a kispadokért, holott a magyar futball a romjaiban hever.
S lám, beszélgetésünk vége felé megcsörren Jokka telefonja, és a téma persze a futball: egy vidéki egyesülethez hívják, de nem edzőnek – játékosnak…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





