Lőw a Stuttgarttal tárgyal

2003.06.18. 23:09
Címkék
Újabb magyar játékost szeretne megszerezni a VfB Stuttgart. Az ősszel a Bajnokok Ligája főtábláján rajtoló együttes a közelmúltban Szabics Imrét szerződtette, most pedig a a Cottbus vezetőivel tárgyalnak a képviselői Lőw Zsolt megvásárlásáról. Mint ismeretes, a ballábas játékos jelenlegi együttese kiesett az élvonalból, mi több, jelentős anyagi gondjai is vannak, így érdekében áll az üzlet létrejötte.
A helyzet ugyanakkor nem egyszerű, hiszen a cottbusiak mintegy 800 ezer eurót – körülbelül 216 millió forint – kérnek a magyar válogatott játékosért. A stuttgartiak viszont nagy adósságállományt halmoztak fel az elmúlt időszakban, ezért a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) jelentősen korlátozza a mozgásukat az átigazolási piacon. Így már a tárgyalások első napja után is borítékolható, nem lesz könnyű a megegyezés.– Magam is olvastam a német lapokban, hogy a Stuttgart edzője, Felix Magath három kiszemeltje közül én vagyok az egyik – mondta Lőw Zsolt. – Persze, klubváltásról vagy megegyezésről még korai lenne beszélni, hiszen még csak most kezdődtek a megbeszélések.– Mikorra várható konkrétum az ügyben?– Azt hiszem, talán két-három napon belül eldőlhet, hol folytatom a pályafutásom. Egyelőre a menedzserem intézkedik, hiszen valahogy le kellene vinnie az áramat, mert a Stuttgart igazából nem szeretne fizetni értem a Cottbusnak. Nehéz megmondani, mennyi esélyem van az átigazolásra, de talán csütörtök estére már okosabb leszek. – Gondolom, a döntésében szerepet játszik majd, hogy Szabics Imre már ott van az együttesnél, vagyis nem kerülne teljesen idegen közegbe.– Természetesen jó, hogy Imre már ott van. Egyelőre még nem beszéltem vele, de ha jól alakulnak az események, mindenképpen felveszem vele a kapcsolatot, tájékozódom, mire számíthatok. Még mielőtt megkérdezné, mondom is: még nem beszéltem Felix Magathtal, és a Stuttgart vezetői sem hívnak fel percenként. Egyelőre csak a klubok egyeztetnek.– Önnel könnyű lesz megállapodnia az együttesnek?– Bár már ott tartanánk, hogy erről beszélhetnénk! Olvastam a lapjukban, hogy Szabics Imre sem keres többet, mint a német átlag. Ebben az ügyben nekem sem a pénz az első. Sokkal fontosabb, hogy fejlődhessek és jó csapatban futballozhassak – remélem, a Bajnokok Ligájában és a német első osztályban is rendszeresen.
Legfrissebb hírek

Újra nyert Juhásszal a Minnesota Lynx

Amerikai sportok
11 perce

Kanté Vardyéknak is köszönhette, hogy világbajnok lett

Francia labdarúgás
28 perce

Videó: Kovács Bendegúz 17 méterről lőtte a második gólját az AZ-ben

Légiósok
29 perce

Vívó vb: mind a négy női kardozónk főtáblás Hongkongban

Egyéb egyéni
40 perce

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
1 órája

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
1 órája

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
1 órája