A védő törökországi kérői

2003.06.17. 21:19
Címkék
Néhány héttel ezelőtt tért haza Skóciából Mátyus János, ám a jelek szerint nem sok időt tölt majd pihenéssel a 34-szeres válogatott játékos.
Az elmúlt szezont a Hibernianban lehúzó Mátyus – mint arról már korábban is írtunk – azért nem maradhatott Nagy-Britanniában, mert az előző két évben nem játszott elegendő mérkőzést Gellei Imre szövetségi kapitány együttesében, és ennek megfelelően hiába marasztalták, távoznia kellett Edinbourgh-ból. A 28 esztendős labdarúgó ezekben a napokban jobb híján strandra jár, azonban – ha nem jön közbe semmi – hamarosan ismét útra kelhet. Menedzsere ugyanis a héten konkrét törökországi ajánlattal hívta fel Mátyus Jánost (egy első osztályú klub kétéves szerződést kínál), aki egyelőre még kivár, mint mondta, nem szeretné elkapkodni a döntést. A hátvédnek egyébként dán, valamint ciprusi lehetőségei is vannak, sőt, korábban kis híján megegyezett a Mainz csapatával, ám mivel a német gárda nem jutott fel a Bundesliga élvonalába, megakadtak a tárgyalások.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Már új kihívások felé kacsintgatok

Labdarúgó NB I
9 perce

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
29 perce

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
40 perce

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
49 perce

Az MTK bejelentette Komáromi György szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

A vb legjobbja a Real Madridhoz igazolna, Mourinhónak azonban nem kell – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Népsport
1 órája

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
2 órája