Édesszájú, rideg rigai óriás

2003.06.06. 21:54
Címkék
Igors Stepanovs kissé szemtelen ember.Ami azt illeti, a lettek 27 esztendős játékosa több mint egy órán keresztül váratta a kánikulától kitikkadt, szomját csillapítva kólát szürcsölgető újságírót, miközben a rigai óriás (192 centiméter magas és 85 kilogramm) együltő helyében felfalt két szelet csokitortát, egy nagy kehely fagylaltot, amit végül egy forró kapucsínóval öblített le.
Ezt követően fürge, ám sokat sejtető léptekkel bevonult a margitszigeti Grand Hotel csillogó-villogó toalettjébe, ahonnan percekig ki sem dugta az orrát. Az Arsenal remek fejjátékáról is híres védője végül csak rászánta magát egy beszélgetésre, ám rögvest közölte, csupán ötperces diskurzusra hajlandó.– Nem szereti az újságírókat?– Ó, nem erről van szó – válaszolta Igors Stepanovs. – Csak tudja, imádom az édességeket, és nem tudtam ellenállni annak a sok-sok finomságnak. Azt persze elismerem, hogy kicsit fáradt vagyok, és nincs nagy kedvem egy hosszabb interjúhoz.– Röviden azért árulja el, mit tudnak a magyar válogatottról?– Ami tudni kell, azt tudjuk. Természetesen videón láttuk ellenfelünk eddigi mérkőzéseit, és mondhatom, alaposan felkészültünk a magyarokból. – Lettország pillanatnyilag vezeti a negyedik számú selejtezőcsoportot, és sokan azt mondják, önöknek most kiváló esélyük van a továbbjutásra. Egyetért ezzel?– Csupán annyiban, hogy valóban mi állunk az első helyen… Persze, az is vitathatatlan, hogy jó pozícióból várjuk a következő találkozókat, s odahaza megnőtt a várakozás válogatottunkkal szemben. Ennek ellenére még bármi előfordulhat, hiszen nem csupán mi vagyunk a továbbjutás egyedüli várományosai, noha a sorsunkat már a kezünkbe vettük. – Mit vár a szombati meccstől?– Jó iramú, izgalmas összecsapást, amelyen legalább egy pontot kell szereznünk. A védelmünk ebben a sorozatban még nem kapott gólt, így joggal remélhetjük, hogy ez most sem lesz másképp. A kontrákból pedig veszélyesek lehetünk.– Az idei szezonban alig-alig jutott szóhoz a klubcsapatában, csupán száznyolcvan percet játszott…– Ne feledje, az Arsenal a világ egyik legjobb együttese, és reálisnak kell lennem, alighanem vannak nálam jobb futballisták a keretben. Arséne Wenger feladata a csapat kialakítása, s nekem ebben az évben csakugyan nem adott sok lehetőséget. Ennek ellenére kitűnően érzem magam Londonban. Pályafutásom legnagyobb sikere, hogy az Arsenal játékosa lehetek.
Legfrissebb hírek

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak

Labdarúgó NB I
3 perce

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
41 perce

Keresztes Krisztián utoljára edzett a Nyíregyházával – NS-infó

Labdarúgó NB I
46 perce

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
1 órája

Biciklikről váltott gitárokra – Hosszú Kávé Sárvári Vilmossal

Képes Sport
1 órája

Kosár: készen állnak az U18-as fiúk a horvátországi B-divíziós Eb-re

Utánpótlássport
2 órája

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
2 órája