Szabics Imre kényszerpihenőn

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2003.05.02. 22:36
Címkék
Nagy áldozatot hozott Szabics Imre, mert bár nem is sejtette, a válogatottbéli bemutatkozása után a Sturm Graznál szabadságolták. Hogy ez mit is jelent valójában, azt mondja el a Luxemburg ellen két találattal debütáló csatár&
Jól sikerült Szabics Imre bemutatkozása a válogatottban, ennek azonban ára volt
Jól sikerült Szabics Imre bemutatkozása a válogatottban, ennek azonban ára volt
Jól sikerült Szabics Imre bemutatkozása a válogatottban, ennek azonban ára volt
Jól sikerült Szabics Imre bemutatkozása a válogatottban, ennek azonban ára volt
Jól sikerült Szabics Imre bemutatkozása a válogatottban, ennek azonban ára volt
Jól sikerült Szabics Imre bemutatkozása a válogatottban, ennek azonban ára volt
"A döntés tömören: hétfőn lesz egy elnökségi ülés a klubnál, és én addig nem látogathatom a csapat edzéseit – mondta Szabics Imre. – Mindezt péntek délután közölték velem a Sturm vezetőségének tagjai, bár úgy vélem, nevetséges indokot hoztak fel. Azt mondták, korábbi sérülésem miatt nem egyeztek bele abba, hogy a válogatottban szerepeljek, és mivel szerdán mégis pályára léptem, ráadásul a másnap délelőtti grazi edzésen nem vettem részt, haragszanak rám, és egyelőre szabadságra küldenek.”
A hirtelen jött pihenőnek persze Szabics Imre nem örül annyira, ám a grazi illetékesek ajánlata után sok választása nem maradt.
"Azt mondták, fair megoldást ajánlanak nekem, és elém tettek egy szerződést, amelyet alá kellett volna írnom – folytatta a támadó. – Mondtam, hogy ezt át kell gondolnom, majd három órával később megköszöntem az ajánlatot, de azt feleltem, hogy a nyáron szeretnék csapatot váltani.”
Arról már korábban írtunk, hogy Szabics elkötelezte magát a német Bundesligában szereplő Nürnberg együtteséhez, ám jelenleg kevés esély van arra, hogy a kiesésre álló együttesnél folytatja. A szerződésben ugyanis szerepelt két pont, amelyek szerint kiesés vagy Klaus Augenthaler vezetőedző eltávolítása esetén nem kell a piros-fehérekhez csatlakoznia – márpedig utóbbi már bekövetkezett, míg a Nürnberget csak a csoda mentheti meg a kieséstől, de vélhetően Grazban sem marad.
"Gyanítom, az egész a kéthavi fizetésemre, valamint a szerződéshosszabbításra ment ki, legalábbis a jelek erre mutatnak – gondolkozott hangosan a támadó. – Hétfőig várok, aztán meglátom, mi lesz. Szeretnék valahol edzeni, hiszen főleg a válogatott miatt nem szeretnék leereszteni.”
És ha már a válogatott: kérdeztük Szabicsot, így is megérte-e bemutatkozni a nemzeti csapatban: "Ezt az örömömet már senki nem veheti el tőlem, ráadásul amiatt is boldog voltam, hogy amikor a hírt közöltem Gellei Imre szövetségi kapitánnyal, korrektül állt a történtekhez.”
S hogy mit szól ehhez Gellei Imre?
"Hallottam a hírt, és kissé meglepődtem, hiszen azt gondoltam, Grazban a legnagyobb örömmel várják vissza Imrét, akire a hét végi bajnokin is számítanak a minél jobb bajnoki helyezés elérésének érdekében – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Azt gondolom, a labdarúgásban mindenkinek a saját érdekeit kell érvényesítenie, márpedig ha egy játékos tehetsége alapján megérdemli a válogatottbeli szereplést, ráadásul egészséges, akkor igenis játszania kell a nemzeti csapatban. Való igaz, a Sturm vezetősége küldött egy faxot, amelyben a korábbi sérülésére hivatkozva kérték, hogy engedjük vissza Grazba, ám válaszul megküldtük, hogy nálunk is átesett az orvosi vizsgálaton, és mivel az edzéseken is részt vett, számítunk rá, viszont jeleztük, hogy éppen a sérülés miatt kevesebb időt tölt majd a pályán. Hasonló szituációban minden válogatott labdarúgó, így Szabics Imre mellett is maximálisan kiállok.”
Legfrissebb hírek

A River Plate biztos győzelemmel indított a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
16 perce

Nottinghami tenisztorna: Stollár negyeddöntős párosban

Tenisz
16 perce

Erste Liga: megtartja tehetséges magyar kapusát a BJA HC

Jégkorong
29 perce

U19-es Eb: 10 gólos német–angol, sima holland meccs

Minden más foci
31 perce

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
47 perce

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
1 órája

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik