London 2012: a triatlonosok az Eb óta az olimpiáért is küzdenek - kvótahelyzet

Vágólapra másolva!
2011.07.18. 12:33
null
A 2000-es olimpia óta változatlan a sportág programja (Fotó: Action Images)
Címkék
Sorozatunkban azt járjuk körbe, hogy a bő egy év múlva kezdődő londoni olimpia előtt mely sportágakban, hogyan lehet kvótákhoz jutni, illetve azokban a sportágakban, ahol már meg lehetett szerezni ezeket, hogy állnak a magyar sportolók. Ezúttal a triatlonosok kerültek terítéke.

 

AZ NSO AJÁNLJA
Csapatsportágak
Asztalitenisz
Íjászat

A 2000-es sydneyi olimpia óta változatlan a sportág programja, azaz a férfiak és a nők számára is egyéni versenyt rendeznek, amely másfél kilométeres úszásból, 40 kilométeres kerékpározásból és 10 kilométeres futásból áll.

Összesen 55 férfi és 55 nő indulhat majd a versenyen, de legfeljebb nyolc nemzet indíthat három-három versenyzőt, a többiek pedig maximum kettőt-kettőt nevezhetnek

Európában először az idei pontevedrai Eb győztesei szereztek kvótát, de a másik négy kontinens legjobbja is részvételi jogot szerez.

Ezt követően az augusztus 6-án és 7-én sorra kerülő, világbajnoki sorozathoz tartozó londoni tesztverseny dobogósai is kijutnak az olimpiára.

Nemenként további 39-39 versenyző ranglista alapján kvalifikálja magát a londoni játékokra. A pontgyűjtés 2012. május 31-én fejeződik be. További 5-5 versenyző az öt kontinentális ranglistáról jut ki az olimpiára, míg egy-egy férfi és női versenyzőt házigazda jogán Nagy-Britannia indíthat. A maradék két-két helyről egy háromtagú testület dönt majd.

TRIATLON
Kvalifikációs versenyek:
Európa-bajnokság 2011. június 25–26., Pontevedra
Világbajnoki sorozat 2011. augusztus 6–7., London
ITU Olimpiai Kvalifikációs ranglistája 2012. május 31.

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
3 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
3 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
3 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
3 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
4 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
4 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik