Oroszország és Litvánia már biztosan ott lesz Londonban

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2012.07.08. 11:49
null
Litvánia (fehérben) fölényes győzelemmel szerzett olimpiai kvótát (Fotó: Reuters)
Címkék
A Venezuelában zajló Olimpiai Kvalifikációs Torna a negyeddöntők után az elődöntőkkel folytatódott, ahol mindkét győztes azonnal kvótát szerzett magának a londoni ötkarikás játékokra. A hihetetlenül szoros és fordulatos negyeddöntőket követően most két simább mérkőzést láthatott a nagyérdemű. Oroszország Nigéria ellen vezetett végig és szerzett jogot magának az olimpiai részvételre, Litvánia pedig meglepetésre borzasztó simán fektette két vállra a cseppet sem gyenge Dominikai Köztársaságot. Nézzük, hogyan kvalifikálta magát a két európai kosárnagyhatalom Londonba!

 

 

Oroszország–Nigéria 85–77

Az afrikaiak két hatalmas bravúr, Litvánia és Görögország legyőzése után egy még nagyobb „falatot″ kaptak az elődöntőre, méghozzá az igazi irányító nélkül játszó, de leginkább fojtó védekezéssel rendelkező oroszokat. Kezdetben itt is az volt a helyzet, mint egy nappal korábban, Nigéria nem találta az ellenszert az első félidőben szervezettebb, keményebben védekező riválisa ellen, így nem véletlen, hogy a Sved irányította európaiak korán 10 pont fölötti előnyre tettek szert. A fordulás után is kitartott a lendület, meglett a közte 20 is, aztán nagyon későn, a harmadik etap közepén csak beindult a 16 pontos, 14 lepattanós dupla duplával végző Ike Diogu fémjelezte ellenfél, és hatalmas védekezésének hála pár könnyű pontot is el tudott érni, amivel megmaradt egy halvány reménysugár számára.

A negyedik játékrészben egészen 6 pontig fel tudott jönni Nigéria, de a 22-t szóró Sved és a 19 egységig jutó Kirilenko húzta Blatt-legénység szépen lehozta a végjátékot is, a nagyon akaró kiscsapat kedélyeit végül Fridzon a sarokból értékesített triplája hűtötte le végérvényesen, onnantól már nem maradt ideje a felzárkózáshoz a torna meglepetéscsapatának. Oroszország csapatszinten 26 gólpasszt kiosztva érte el azt a sikert, amiért Caracasba jött, Kaunék számára véget ért a kvalifikációs torna, ott lehet az olimpia 12-es főmezőnyében az ott is éremre esélyes európai nagyhatalom. Nigéria pedig nem búslakodhat, hanem készülhet a ma esti „bronzmeccsre″ a másik ágon kikapó Dominikai Köztársaság ellen.

Oroszország legjobb dobói: Sved 22, Kirilenko 19, Fridzon 15

Nigéria legjobb dobói: Dagunduro 16, Diogu 16, Al-F. Aminu 13

 

Litvánia–Dominikai Köztársaság 109–83

Hatalmas csatát és kiélezett küzdelmet vártunk a második elődöntőn, ám helyette nagyon sima mérkőzést, s egyben litván örömjátékot kaptunk. Nyilván sokat vehetett ki a talán esélyesebbként harcba szálló dominikaiakból a 24 órával korábbi hőstett, az, hogy 20 pontos hátrányból kellett megfordítaniuk a negyeddöntőt Macedónia ellen, de ennél vélhetően még nagyobb gond volt Martinezék számára, hogy a két NBA-s ász, Francisco Garcia és Al Horford is korán faultproblémákba keveredett. Mivel sokat és rossz ütemben kellett őket ültetnie Calipari mesternek, ezért a remekül dobó Maciulis vezette litvánok könnyedén tudtak kiépíteni 16 egységnyi fórt a nagyszünetig.

A fordulás után nem tudott nagy felzárkózási mutatványba kezdeni a közép-amerikai alakulat, mivel ehhez már nem volt meg a kellő frissessége, no meg persze a veterán európai sztárokkal felálló litvánok is voltak annyira rutinosak, hogy nem engedtek sokat faragni az előnyükből. Ráadásul az egy nappal korábban pontot sem dobó, hat játékperc alatt kipontozódó Jonas Valanciunas most 17 ponttal és 7 lepattanóval dominált, igaz, ezen az estén is kiütötte magát a játékból a negyedik negyedben. Ám akkor ennek már semmi jelentősége nem volt, a Dominikai Köztársaság mentálisan és fizikálisan megtört, Kaukenas és társai pedig tetszés szerint érték el kosaraikat.

A litvánok számára véget ért a kvalifikáció, most sem maradtak le az ötkarikás játékokról, ami az itteni mezőnyt és az előzetes várakozásokat tekintve némi meglepetésnek tekinthető. A története első olimpiai szereplését kivívni szándékozó Dominikai Köztársaság pedig esélyese a ma éjjeli, Nigéria elleni találkozónak, amely a 12., utolsó kvóta sorsát dönti el.

Litvánia legjobb dobói: Maciulis 19, Valanciunas 17, Kleiza 13

A Dominikai Köztársaság legjobb dobói: Martinez 13, Horford 12, Garcia 11

FÉRFI KOSÁRLABDA, OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS TORNA, VENEZUELA
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Nigéria 85–77
Litvánia–Dominikai Köztársaság 109–83
A ma éjjeli, 3. helyért – azaz olimpiai kvótáért – rendezendő mérkőzés
Dominikai Köztársaság–Nigéria

 

Legfrissebb hírek

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
4 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
16 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
19 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Jackl Vivien negyedik lett 400 vegyesen a vizes Eb-n

Úszás
30 perce

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
34 perce

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
42 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
48 perce