Minél magasabbra! – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2022.01.21. 23:14

Folyamatosan szóvicceket gyártó kollégám a hírre saját maga fabrikálta találós kérdéssel reagált („Hogy hívják a konyhafőnökök légitársaságát? – Séf Air!”), s maradva ennél a metaforánál, Schäfer András futballkarrierje valóban egyre magasabbra hatol, momentán már a Bundesligánál jár. Itt volt az ideje, mondhatjuk főképp a múlt év alapján, amikor a 22 éves kölyökképű focista közvetlenül az Európa-bajnokság előtt berobogott a magyar válogatott középpályájára, s ott is ragadt, immár a kontinensviadal egyik hazai hőseként. Jó játéka mellett – mert egy sportolónál (is) alapvetően mindig a teljesítménynek kell meghatározónak lennie – szimpatikus, érzelmes személyiségével, közvetlenségével, sablonokat kerülő, őszinte nyilatkozataival lopta be magát a szívünkbe.

Mondhatnánk, tündérmese az övé, ami most a német fővárosba repítette, de ez nem volna igaz, hiszen ő is megjárta a maga kálváriáját. Az még egyenes vonalú egyenletes fejlődésnek mondható, hogy előbb szülőhelyén, Szombathelyen pallérozódott, majd az MTK akadémiáján, a kék-fehéreknél vált profi labdarúgóvá, s alig 18 évesen már vitte is az olasz első osztályú Ge­noa. Itt azonban nem tudott megragadni, mint ahogy kölcsönben a Chievónál sem, szerencsére Dunaszerdahelyen láttak benne fantáziát, így az emblematikus felvidéki csapatnál lökhette ki a kátyúból karrierje kissé megakadt szekerét. „A DAC tulajdonképpen magyar csapatnak számít” – mondja, éreztetve, hogy tökéletesen átérezte a hely szellemét, ettől még a szlovák bajnokságban nyújtott hétről hétre kiemelkedőt, piaci értékét 1.6 millió euróra feltornászva. Nem kérdés, hogy kinőtte a Fortuna Ligát, így látták ezt az Union Berlinnél is, és lecsaptak rá.

Apropó, Berlin! Nekünk, magyar szurkolóknak eddig a Hertha volt az itteni kedvenc, de amióta a klubikon Dárdai Pált leváltották az edzői posztról, középső fiát, Mártont pedig hírbe hozták a svájci Basellel, kezdünk kiszeretni belőle. Kapóra jött az Union, mint Schäfer új csapata, ráadásul az ötödik helyen áll az európai elitbajnokságok egyikében. Megragadni benne nehéz, de nem megoldhatatlan feladat. Az új jövevénnyel, a lipcsei trióval (Gulácsi, Orbán, Szoboszlai), a freiburgi Sallaival és a mainzi Szalaival együtt mindenesetre hat aktuális válogatott játékosunk szerepel a német élvonalban. Mi mást kívánhatnánk tehát az újabb berlini magyarnak, mint a nem létező Séf Air légitársaság sosem volt szlogenjét: Minél magasabbra! Képes lehet rá.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik