Itt van Amerika
HEGYI TAMÁS 2021.02.16 09:36 Frissítve: 2021.02.16 13:55

A Germania magyarja, avagy hat hónap elég volt, hogy a neve fogalommá váljon

Amilyen gyorsan befutott Brazíliában, olyan gyorsan el is tűnt a zöld gyepről Halmos Zoltán, aki 1930 és 1933 között három Sao Pauló-i csapat kapujában állt.

Az SC Germania az 1931-es paulista bajnokságban, elöl ül a magyar kapus, Halmos Zoltán, akit „csodagyerekként” emlegettek

 

Új brazíliai tudósító mutatkozott be a Sporthírlap hasábjain 1930. július 24-én: Halmos Zoltán. Tudósítónak nevezni persze enyhe túlzás, Halmos ugyanis aktív játékos volt akkoriban, aki – ha már Sao Paulóba vetette a sors – tollat ragadott, és beszámolt a több magyarral felálló New York Hakoah brazíliai túrájáról.

Ugyanez a név tűnt fel a másik sportnapilapunkban, a Nemzeti Sportban 1931. február 9-én, ezúttal azonban már nem szerzőként, hanem a tudósítás tárgyaként. „Sao Paulo legjobb kapusai sorába emelkedett Halmos Zoltán, a »33« FC volt kapusa  – hirdette a tengerentúlról érkező beszámoló. – A brazíliai magyar sportemberek ismét büszkébben járnak-kelnek errefelé. Ismét elismerést és sikert aratott az egyik magyar sporttehetség, akit a hazai nyomorúságos viszonyok csak hat hónappal ezelőtt kényszerítettek arra, hogy a vándorbotot a kezébe vegye. Halmost Hermann, a VAC-nak, később a BSE-nek volt játékosa vitte ki a Germania tréningjére, ahol a csapat vezetői már az első tréningen megcsodálták a magyar fiú nagy tehetségét, fejlett tudását. Három hét múlva már az első csapat kapuját védte s ettől kezdve hétről-hétre hasábos cikkekben számoltak be a lapok a Germania magyar kapusáról, aki bámulatba ejti a nézősereget. A csendes, szerény, sportszerű életet élő magyar sportember rá is szolgál a dicséretre s éppen emberi jó tulajdonságainál fogva a magyar kolóniában is osztatlan szeretetnek és megbecsülésnek örvend. Hat hónap elég volt ahhoz, hogy az ismeretlen név sokat emlegetett és irigyelt fogalommá váljon.” 

Hogy kicsoda volt Halmos Zoltán, ez a Sao Paulóban kilencven éve még ismeretlen, ám hamar fogalommá váló (majd hamar elfeledett) név, ennek jártunk utána Gulyás Zsolt, a Guttmann Béla 120   című blog szerzője, a magyar–portugál és a magyar–brazil futballkapcsolatok kutatója segítségével. Merthogy Halmosról ma, az internet, a különböző keresők és gyűjtők, adatbázisok korában sem lehetett tudni sokat.

Az idehaza gyakorlatilag ismeretlen Halmos 1906. március 15-én született Budapesten. Apja, Halmos Zsigmond kereskedő, aki ifjabb korában, az évszázad első éveiben az MTK-ban atletizált, síkfutó és magasugró volt. Ekkor még Herlinger Zsigmondnak hívták, csak 1904-ben magyarosított. Halmos Zoltán – mint a korabeli brazil sajtóból kiderült – megrögzött sportimádó, all-round sportsman volt; a futballon kívül más sportokat is űzött: ökölvívás, evezés, tenisz és atlétika. Részben édesapjára ütött, 16 éves korában ugyanis harmadik helyezést ért el 12 másodperces idővel 100 méteres síkfutásban a magyar iskolai bajnokságban – írta a Sao Pauló-i illetőségű A Gazeta 1931. december 17-én. Több brazil lap szerint is az UTE-ban kezdett el klubszinten futballozni, de sokkal inkább az gyanítható, hogy az Ifjúsági Labdarúgó-szövetség égisze alatt működő KSC-ben nevelkedett. Legalábbis 1923-ban innen igazolt át a Vasasba.

Ahol nehezen boldogult, ami cseppet sem meglepő, elvégre csak kamaszéveit taposta. 1923 őszén nem tudott labdába rúgni a három rutinosabb kapus, Kutrucz, Nyerges és Siska mögött, maradt számára a Vasas II. A következő év augusztusában barátságos meccsen védett a Vasas nagycsapatában   („A Vasasok kapujában Halmos biztató erőnek ígérkezik”),   a hónap végén pedig Kutrucz helyett ő szerepelt a Magyar Kupában. 1924 őszén rendszeresen Halmos volt Kutrucz tartalékja, de nem tudott bemutatkozni az I. osztályban – az esztendő végén eltörte az orrát. 1925 közepén elhagyta a Vasast, a következő állomáshelye feltehetően a másodosztályú URAK volt, innen – 1926 nyarán – a Budai 33-ba vezetett az útja. A korszak élő legendájával, minden idők egyik legjobb magyar kapuvédőjével, Zsák Károllyal kellett megküzdenie a kezdőcsapatba kerülésért, és meg is küzdött vele! Ősszel még Zsák védett, de tavasszal már többnyire Halmos – ez volt a profizmus bevezetése után az első bajnoki kiírás (1926–1927). A Budai 33 éppen csak bent maradt az I. ligában, miközben a Magyar Kupában az elődöntőig jutott, nem kis részben Halmosnak köszönhetően.

Aztán egyszer csak úgy döntött – kivándorol Brazíliába.

Így érkeztünk el 1927 őszéhez, amikor is a kitűnő kapus Ausztriában folytatta karrierjét, a Hakoah Wienben, azaz Nemes Sándor, Guttmann Béla, Schwarcz Ernő és Nikolsburger Rezső klubjában. Halmos később, 1932. október 19-én a Jornal dos Sports hasábjain úgy nyilatkozott, hogy a havi keresetén túl 40 schillinget kapott minden győztes meccsért, 20 schilling ütötte a markát a döntetlenért, és még vereség esetén is keresett pénzt, 10 schillinget. A pénzét nem herdálta el: a futballból származó bevételeiből fedezte tanulmányait, és kereskedelmi diplomát szerzett. A tanulás miatt azonban nem jutott ideje edzeni, ezért két évre felhagyott a futballal, egy kis cégben vállalva munkát.

A Sporthírlap (1930. február 20.) így foglalta össze ezt az időszakot: „A két év óta pihenő profifutballista hiába várja a visszaamatőrizálást, mert a BLASZ következetesen »elfelejti« az osztrák szövetséget megkeresni. (...) Halmos Zoltán, a Budai 33FC fiatal kapusa 1927. augusztus 15-én Bécsbe szerződött a Hakoah játékosának. Szerződése 1927. december 31-én lejárt, akkor Halmos visszatért Budapestre és abbahagyta a futballozást. 1929 ősze felé levelet kapott Délamerikában élő rokonaitól, amelyben a 24 éves futballistát azzal invitálják a világbajnokok honába, hogy ott igen szívesen látják őt, sőt a futballtól eltekintve is fényesen elhelyezkedhet, minélfogva legokosabban azt teszi, ha kivándorol. Halmos hagyta magát rábeszélni, elhatározta, hogy Délamerikába utazik és Budapesten kettétörött egzisztenciáját ott próbálja majd rendbehozni. Tekintettel azonban arra, hogy Délamerikában »amatőr« viszonyok vannak, Halmos annak rendje és módja szerint bátorkodott a BLASZ-nál visszaamatőrizálását kérelmezni.”  

A történet innentől egy ideig ismert, Halmos 1930 kora nyarán megérkezett Brazíliába, Sao Paulóban telepedett le, és a német bevándorlók által alapított együtteshez, a magyar Hermann Aladár edzette Germaniához szerződött. 1931-ben – első külföldiként – paulista válogatott lett, a lapok áradoztak róla, „csodagyerekként”  említették.

1932 tavaszán azonban a pályafutása száznyolcvan fokos fordulatot vett. Egy Corinthians elleni edzőmérkőzésen súlyos kézsérülést szenvedett, és hiába állt ismét csatasorba nagyon gyorsan, csak a második csapatnál vették számításba immár új klubjában – a Corinthiansnál. Levezetésképpen még szerepelt (1932–1933) a Sao Pauló-i magyarok sportegyletében, az Húngaros Paulistanosban, majd szögre akasztotta a futballcipőjét. Neve 1933-ra eltűnt a magyar sportlapokból, a brazil újságokból csak azért nem, mert hírlapíróként dolgozott tovább. Meg kereskedőként is. Utóbbi minőségben tartott ki jobban, 1940-ben például Máté Istvánnal és Mandel Sándorral közös vállalkozást működtetett. „Használt bútorok, szőnyegek és képek kiskereskedése” – ahogy a Diário Oficial do Estado de Sao Paulóban megjelent közleményben állt.

A szülei addigra már követték Brazíliába, ahol a magyar emigránsok élete gyökeresen megváltozott a II. világháború utolsó éveiben, Brazília és Magyarország ugyanis hadviselő felek lettek a dél-amerikai ország hadba lépése nyomán. Halmos Zoltán neve ekkor fel-feltűnt a helyi lapokban: az óhazából üzentek neki a rokonok.

Hogy mi lett vele a háború után, nem tudni – az általunk felkeresett brazil adatbázisokban csak 1945-ig tudtuk követni a nyomát.

IRÁNY LATIN-AMERIKA!
„Az első világháború után nekilendülő magyar kivándorlás célterülete az USA korlátozó rendeletei miatt Latin-Amerika lett, különösen az Egyesült Államokhoz közeli térségek: Kuba és Mexikó. A Tanácsköztársaság bukása után számottevő a politikai motívumoktól ösztönzött (baloldali) emigráció is. Az 1930-as évek végén pedig megnőtt az ide érkező magyar zsidók száma. A fő fogadó ország kedvező feltételei és ígéretei miatt azonban Brazília lett, ahol 1929 körül már 70-80 000 magyar élt. Többségük az elcsatolt területekről indult el: Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről. Főként Romániában és a délszláv államban állami »ösztönzés« is érzékelhető. E magyarok többsége paraszt, a földéhség vitte őket Amerikába. Több tízezer magyar élt ekkor már Argentínában, de jelentős, többezres lett a magyarok száma Kubában, Mexikóban, Venezuelában és Uruguayban is. A két világháború között már többszázas, esetleg néhány ezres magyar szórványról tudunk Chilében, Peruban, Paraguayban, Kolumbiában is. A magyarok összlétszáma a második világháború előtt megközelíthette a 150-180 000 főt” – olvasható a Rubiconline-on (Anderle Ádám: Magyarok Latin-Amerikában).

 

2021.04.12 12:29:28

Légiósok P. K.

Az MTK a példa: ha a hazai tehetségek idejében megkapják a lehetőséget, jó üzleteket lehet kötni az eladásukkal.

2021.04.07 22:46:37

Légiósok MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Mi pedig rögzíthetjük a követendő karrierépítés remek magyar példáját.