Anglia: a WBA középpályása nagyon bízik Gera visszatérésében

2011.07.08. 10:47
Címkék
Bár Gera Zoltán még mindig nem írt alá a West Bromhoz, a birminghami sajtó továbbra is biztosra veszi a támadó szerződtetését, és gyakran nyilatkozik is valaki az üggyel kapcsolatban. Ezúttal az északír középpályás, Chris Brunt mondta el a véleményét Gerával kapcsolatban a Birmingham Mailnek.

„Gera nagyszerű srác. Érkezésével sokat erősödnénk, és remek lenne újra együtt futballozni vele" – mondta Gera Zoltánról Chris Brunt, aki a 2007–2008-as szezonban már futballozott együtt a magyar támadóval a West Bromnál.

„Roy Hodgson menedzser jól ismeri őt, ami sokat jelenthet. Én annak idején rengeteget tanultam tőle, Tony Mowbraynél remekül megértettük egymást" – tette hozzá a középpályás, aki szerint Gera az ellenfelek szempontjából nagyon kiszámíthatatlan a pályán, ráadásul gólerős is.

Gerával kapcsolatban már többen is véleményt mondtak az elmúlt napokban. Legutóbb a volt West Brom-játékos, Darren Moore méltatta a magyar futballistát. A tárgyalások azonban még tartanak, Gera ügynöke, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online-nak a héten elmondta, egyelőre nem tudni, mikor zárul le az ügy.

Legfrissebb hírek

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
13 perce

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
26 perce

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
27 perce

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
35 perce

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
36 perce

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
42 perce

Niké Liga: kiharcolta a bennmaradást a Komárom

Minden más foci
57 perce

Vívás: Battai Sugár bronzérmes a női kardozók limai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik